Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke is elmondta véleményét Kenderesi Tamás ügyéről.

Levonja a tanulságot az úszószövetség Kenderesi Tamás ügyéből. Az úszóelnök azt mondta, az úszók nem mehetnek a jövőben a versenyt követően szórakozóhelyre.

Wladár Sándor az Indexnek nyilatkozva azt mondta:

Várjuk Tamást, mindeni levonja ebből a szükséges következtetéseket. Nekünk ebből az a tanulság, hogy nem mehetnek el versenyt követően szórakozóhelyre. Én azt nem fogom engedni a jövőben, hogy kimenjenek, majd itthon kibulizzák magukat. 

Dr. Sós Csaba szövetségi kapitány pedig azt mondta az esetről, hogy

Lehet, hogy Tomi kicsit intenzívebb volt annál, mint amire emlékszik

Kenderesi Tamás csütörtökön pénzbüntetés fejében hazatérhet Dél-Koreából. Az úszót korábban szexuális zaklatással vádolták meg.

Forrás: Index

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Egy sportoló ne éjszakai bárba járjon !!!
Legalábbis régen az 1960, 1970 években még így volt ...
vacsi
A legnagyobb gond az, hogy sokan, akik külföldre mennek, úgy viselkednek, mint az állatok: azt hiszik, mindent megengedhetnek maguknak. Na, itt az eredmény! Én a sportolókat nem ismerem, de amit ez a fiú tett, az szégyen: szégyent hozott elsősorban saját magára, de szégyent hozott a magyarokra is! Ennek fényében kell itthon megítélni!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.