Elhalasztják a jövő szombatra tervezett Zalaegerszeg-Ferencváros labdarúgó bajnoki mérkőzést.

A ZTE honlapja számolt be arról pénteken, hogy a bajnoki címvédő zöld-fehérek a nemzetközi kupaszereplésük miatt kérték: későbbi időpontban rendezzék meg az összecsapást.

A mérkőzésre óriási az érdeklődés, szerdán kezdődött a jegyértékesítés, és a bérletesekkel együtt már több mint hatezren rendelkeznek belépővel.

A ZTE a halasztás miatt – melyet a szövetség is jelez az oldalán – egyelőre leállította az értékesítést, a megvásárolt jegyekkel, illetve a mérkőzés pótlásának időpontjával kapcsolatban pedig későbbre ígért tájékoztatást.

A Ferencváros – amely a nyitókörből a Debrecen elleni összecsapását halasztotta el – jövő héten a Dinamo Zagrebbel játszik a Bajnokok Ligája-selejtezőjének harmadik fordulójában. Amennyiben megnyeri a párharcot, már biztosan főtáblás lesz valamelyik európai kupában, veresége esetén pedig egy Európa-liga párharc vár rá a főtáblás szereplés bebiztosításához.

Forrás: MTI

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
A cikk legszebb és egyben leginkább jellemző mondata: "" Amennyiben megnyeri...""
Hát igen, amennyiben. Hiszen az eddigi meccseredményeit is csak a szerencsés sorsolásnak köszönheti. Na, ennek lett most vége. Mint a további szereplésnek.
A nagy menetelés (és szersncse) eddig tartott.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.