A kilencedik helyen végzett a magyar váltó a triatlonosok olimpiai tesztversenyén Tokióban.

A Bragmayer Zsanett, Dévay Márk, Vanek Margit, Bicsák Bence összeállítású magyar csapat a nemzetközi szövetség eredményközlése szerint 1:28:56 óra alatt teljesítette a távot, amelyen 300 métert úsztak, 7.4 kilométert kerékpároztak és 2 km-t futottak a versenyzők.

Az első és a második helyezett franciák, illetve britek egyforma időeredménnyel (1:26:33 óra) végeztek, így a célfotó döntött közöttük a sorrendről, míg a harmadik helyen az amerikaiak (1:27:09 ó) értek célba.

Lipták Tamás, a magyar szövetség szakmai igazgatója az MTI-nek azt nyilatkozta: korábban soha nem látott nagyságú mezőnyben – 22 csapat indult – a magyarok izgalmas küzdelem során bizonyították be, hogy az olimpián akár a legjobb nyolc közé is képesek kerülni.

"Az ellenfelek közül néhányan nem a legerősebb csapatukkal álltak fel, de mi sem. Összességében sokat tanulhattunk az elmúlt napokban a három versenyből, amelyeket jövőre a magunk hasznára fordíthatunk az olimpián" – mondta a sportvezető.

Csütörtökön a nőknél egyetlen magyar indulóként Bragmayer a 46. helyen zárt, pénteken a férfiaknál Bicsák a hetedik, Dévay a 28. helyen végzett, míg Tóth Tamás nem ért célba.

A tesztverseny pályája az úszás kivételével tökéletesen megegyezett azzal, amelyen jövőre az olimpián küzdenek majd meg a triatlonosok. A tesztverseny nem volt része a világbajnoki sorozatnak – amelynek döntője a hónap végén lesz Svájcban –, illetve a világkupának, de a vb-döntőhöz hasonlóan kiemelt pontokat osztottak az olimpiai kvalifikációhoz. Így nemcsak a helyismeret, hanem a pontszerzés miatt is népes és erős mezőny gyűlt össze Tokióban.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.