A csütörtöki előfutam után kizárták az 500 méteren címvédő Kárász Anna, Kozák Danuta kajakpárost a szegedi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon, mert a hajójuk könnyebbnek bizonyult a megengedettnél a mérlegelésnél. Így a magyar csapat ebben a számban nem tud tokiói kvótát szerezni a vb-n.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint Kozákék hajója mintegy 80 dekával kevesebb volt, mint azt a szabály megengedi. A magyar stáb is elvégzett egy ellenőrző mérést, amelyen ugyanez az eredmény született.

A Kárász Anna, Kozák Danuta duó megnyerte előfutamát, utólag diszkvalifikálták.

Ezért zárták ki a Kárász – Kozák kajakpárost, megszólalt a szövetségi kapitány

Kozák Danuta és Kárász Anna a női kajak párosok 500 méteres versenyének előfutamában a szegedi kajak-kenu világbajnokságon 2019. augusztus 22-én. MTI/Szigetváry Zsolt

Ennél rosszabb hírt nem is kaphattunk volna, hidegzuhanyként ért minket

– mondta magyar újságírók gyűrűjében Hüttner Csaba szövetségi kapitány.

Az egység edzője, Somogyi Béla a verseny előtti napon és a verseny napján is lecsekkolta a hajó súlyát, amely 18,05 kg volt. A verseny után ez a szám 17,20 volt. Mindkét mérleg 17,20-at mutatott, nem tudjuk, hogy mi történhetett. Béla nagyon precízen meg szokta csinálni ezeket a műveleteket, mindig minden rendben szokott lenni. Egyszerűen felfoghatatlan, ami történt. Nyolcvan dekát nem lehet elnézni. Jelenleg nem találok magyarázatot.

Hangsúlyozta: a bíróknak igaza volt, a szabály, az szabály, minden más egységet kizártak volna hasonló vétségért. Elárulta, hogy tárgyaltak a versenybírókkal.

"Természetesen mindent megpróbáltunk, hogy a két lány folytathassa a hazai világbajnokságon, de igazat kell adnunk nekik abban, hogy ha minket most visszatennének a középfutamba, annak hosszú távú következményei lennének, és kérdésessé válna a bírók szerepe. A legfontosabb a szabályok betartása." – fogalmazott.

A szakvezetés a maximális számú, hat kvóta megszerzését tűzte ki célul a női kajak szakágban, s erre még mindig megvan a lehetőség. Az 500 méteres négyes négyet, Kozák egyesben és a 200 egyesben érdekelt Lucz Dóra egyet-egyet gyűjthet.

Hüttner Csaba azt mondta: biztos benne, hogy meglesz a hat kvóta, ha nem Szegeden, akkor a jövő évi pótkvalifikáción.

A szegedi Kárász csak ebben a számban versenyezett a vb-n, míg az ötszörös olimpiai bajnok Kozák még 500 egyesben lesz érdekelt, amelyben szintén címvédő.

Forrás: MTI

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

sokanvagyunk
Sajnálom a lányokat... viszont az illetékesnek: úgy látszik, ezen a távon simán kiizzadhat a hajójuk 80 dekát. :)
jesz
aki mért, az lemondott? Itt nem elegendő a ..."bocsika, benéztem"...
maci0427
A bíróknak egyértelműen igazuk volt, a szabály az szabály, hasonló esetben mindenki mással is így járnának el a versenybírók. Viszont aki esetleg "trükközött" , mert ez is felmerült , azt szigorúan meg kell büntetni , legyen az bárki is !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.