Ahogy azt korábban megírtuk, a csütörtöki előfutam után kizárták az 500 méteren címvédő Kárász Anna, Kozák Danuta kajakpárost a szegedi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon, mert a hajójuk könnyebbnek bizonyult a megengedettnél a mérlegelésnél. Így a magyar csapat ebben a számban nem tud tokiói kvótát szerezni a vb-n.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint Kozákék hajója mintegy 80 dekával kevesebb volt, mint azt a szabály megengedi. A magyar stáb is elvégzett egy ellenőrző mérést, amelyen ugyanez az eredmény született.

A Kárász Anna, Kozák Danuta duó megnyerte előfutamát, utólag diszkvalifikálták.

Ennél rosszabb hírt nem is kaphattunk volna, hidegzuhanyként ért minket

- mondta magyar újságírók gyűrűjében Hüttner Csaba szövetségi kapitány.

Az egység edzője, Somogyi Béla a verseny előtti napon és a verseny napján is lecsekkolta a hajó súlyát, amely 18,05 kg volt. A verseny után ez a szám 17,20 volt. Mindkét mérleg 17,20-at mutatott, nem tudjuk, hogy mi történhetett. Béla nagyon precízen meg szokta csinálni ezeket a műveleteket, mindig minden rendben szokott lenni. Egyszerűen felfoghatatlan, ami történt. Nyolcvan dekát nem lehet elnézni. Jelenleg nem találok magyarázatot

Hangsúlyozta: a bíróknak igaza volt, a szabály, az szabály, minden más egységet kizártak volna hasonló vétségért. Elárulta, hogy tárgyaltak a versenybírókkal.

"Természetesen mindent megpróbáltunk, hogy a két lány folytathassa a hazai világbajnokságon, de igazat kell adnunk nekik abban, hogy ha minket most visszatennének a középfutamba, annak hosszú távú következményei lennének, és kérdésessé válna a bírók szerepe. A legfontosabb a szabályok betartása" – fogalmazott.

A szakvezetés a maximális számú, hat kvóta megszerzését tűzte ki célul a női kajak szakágban, s erre még mindig megvan a lehetőség. Az 500 méteres négyes négyet, Kozák egyesben és a 200 egyesben érdekelt Lucz Dóra egyet-egyet gyűjthet.

Hüttner Csaba azt mondta: biztos benne, hogy meglesz a hat kvóta, ha nem Szegeden, akkor a jövő évi pótkvalifikáción.

A szegedi Kárász csak ebben a számban versenyezett a vb-n, míg az ötszörös olimpiai bajnok Kozák még 500 egyesben lesz érdekelt, amelyben szintén címvédő.

Az M4 Sport szakkommentátoraként tevékenykedő Kőbán Rita csütörtök délután elmondta, hogy a tavalyi ifjúsági világbajnokságon a magyarok egyik négyes hajója a verseny előtt szintén 60 dekagrammal könnyebb volt, mint az egy nappal korábbi mérlegelésnél.

Ragaszkodtam hozzá, hogy a futam előtt egy órával ismét mérjék meg, mert két hónappal azelőtt egy szegedi versenyen kizártak minket, ugyanis 60 deka eltűnt a hajóból. Akkor értettem meg, hogy valószínűleg elpárolgott a hajóból a nedvesség. Ez is lehet a probléma egyik oka

- nyilatkozta az utánpótlás-edzőként tevékenykedő korábbi kétszeres olimpiai bajnok kajakozó.

Kőbán kifejtette, hogy szendvicsszerű rétegekből van összeragasztva a hajó anyaga, és lehetséges, hogy a rétegek közé beszivárgott a víz, ami a meleg levegő és a szél miatt kiszáradt. Ez egy óra alatt is megtörténhet.

Lehet, hogy csak ennyi volt, a körülmények véletlen összejátszása, de tanulni kell belőle, és minden edzőnek, mindig háromszor mérlegelnie kell a hajót

- mondta Kőbán.

Forrás: MTI

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jesz
akkor most az edző lemondott, és elbujdosott, vagy széttárta a karját, és beszólt: -lányok, így jártatok.
kakambuki
A helyükben én keresnék egy jó ügyvédet szakértővel és perelnék, kőkeményen! Akár a rossz kajakért, akár a sz.rul végrehajtott első mérlegelésért vagy azért mert mindkét mérlegelést hitelesítetlen mérlegekkel hajtották végre!
Yeromos
@kakambuki: Bár nagy tisztelője vagyok a Magyar kajak sportnak, akkor is jogos a kizárás. A megengedettnél könnyebb hajót használtak. Az hogy emögött szándékosság vagy gondatlanság van soha nem fog kiderülni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Itthon - 2019. September 22., 17:40
Lecsúszott színésznő lett Meryl Streepből
Itthon - 2019. September 22., 17:36
Óriási razzia volt a Belvárosban
Itthon - 2019. September 22., 17:25
Demcsák Zsuzsa így jött össze új, indiai férjével