A magyar női röplabda-válogatott 3-0-ra kikapott Azerbajdzsántól a budapesti társrendezésű Európa-bajnokság csoportkörének negyedik játéknapján, a Papp László Sportarénában hétfőn.

Kikapott az azeriektől, és nehéz helyzetbe került a magyar női röplabda-válogatott
Németh Anett (k), valamint az azeri Ajsan Abdulazimova (b) és Polina Rahimova (j) a női röplabda Európa-bajnokság C csoportjában játszott Magyarország – Azerbajdzsán mérkőzésen a Papp László Budapest Sportarénában 2019. augusztus 26-án. MTI/Koszticsák Szilárd

A házigazda együttes az első szettben még tartani tudta a lépést az előző kontinenstornán negyedik helyezett riválisával, a másodikban azonban simán alulmaradt. A harmadik felvonásban megint nagy csatára késztette Jan De Brandt szövetségi kapitány együttese az azerieket, akik azonban 80 perc alatt így is győztek, második sikerüket szerezve a tornán.

Az egy győzelemmel és két vereséggel álló magyar válogatott kedden szabadnapos, szerdán 18 órától pedig a horvátokkal vív sorsdöntő meccset, majd a hollandok ellen zárja a küzdelmet a C csoportban, amelyből az első négy helyezett jut a nyolcaddöntőbe.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.