A magyar labdarúgó-válogatott hazai pályán 2-1-re kikapott Szlovákia csapatától az Európa-bajnoki selejtezősorozat hétfői játéknapján.

Jobban játszott, de így is ki tudott kapni a szlovákoktól a magyar labdarúgó-válogatott
Fotó: MTI/Illyés Tibor

A válogatott így csoportjában az elsőről visszaesett a harmadik helyre.

A vendégek a 40. percben Robert Mak góljával szereztek vezetést, majd a második félidő elején Szoboszlai Dominik szabadrúgásból egyenlített. A győztes találatot Robert Bozenik szerezte az 56. percben, így a magyarok hatodik mérkőzésükön is nyeretlenek maradtak Szlovákia ellen.

Marco Rossi szövetségi kapitány irányításával a nemzeti együttes először szenvedett vereséget hazai pályán, ezzel a kudarccal a horvátok vezetik a csoportot, egypontos hátránnyal Szlovákia és Magyarország követi, de előbbi jobb egymás elleni eredményével a második.

A magyarok legközelebb október 10-én Splitben a világbajnoki ezüstérmes Horvátország vendégei lesznek.

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Szólni kellett volna a fiainknak, hogy ez nem szépségverseny. Ezt a sportot gólra játsszák.
Nem elég szeretni és a pénzt felvenni. A stadion pedig nem rúg gólt.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
namihami
Szólni kellett volna a fiainknak, hogy ez nem szépségverseny. Ezt a sportot gólra játsszák.
Nem elég szeretni és a pénzt felvenni. A stadion pedig nem rúg gólt.
papa.49
Rossi kezdhet csomagolni a ,,fiúk,, meg ne ténferegjenek a pénztárnál nincs suska !!!
papa.49
Hol van a nagy ,,fogadkozás,, a nagy mellény itt nem elég !!!
simmering73
Bizonyítvány magyarázás lesz a Nemzethy Sporthíradóban. Akár hogy csűritek csavarjátok, ez a magyar foci egy sz@r. Még hogy jobbak voltak a magyarok? Illiberális szempontból biztosan. Amúgy a szlovákok lőttek két akciógólt, a magyarok meg szereztek egyet pontrúgásból. Tényleg jobbak voltak a magyarok.
Eladott Ország
Szlovákia ebben is jobban teljesít. A sok TAO pénz és a nagyhírű ( értsd hülyére dicsért) akadémiák ellenére ez ugyanolyan szar foci mint volt. Nagy valószínűséggel a továbbjutásra hideg vizet lehet inni. Jobban jártunk volna ha a horvátok helyett a szlovákokat tudtuk volna megverni, de mindig utólag okos az ember. A szlovákok ezért tartanak előbbre: a.disquscdn.com/get?url=http%3A%2F%2Fkepkezelo.com%2Fimages%2Fm112dkmswkwph2qg3u99.gif&key=bMB6gMKqvDyf5zw0NtHsTw&w=600&h
nezelodo
Majd kiderül, hogy ez az ósdi gólszámolgatás is csak egy libsi-bolsi csökevény. Ideje lenne már az illiberális, vagy a gyevi bíró féle módszert alkalmazni, vagy az győzzön, akinek a legtöbb új stadionja van. Fogadok, a hívek meg sem lepődnének az újításon.
ittott
én is hibás vagyok. szarok az egészre, ahelyt hogy tüntetni mennék OV és mániája ellen.
staro2
No dzsudzsi pajtás most tessék pofázni: A tegnapi nyilatkozat ma már sz.art sem ér.
A kasszánál azért voltatok??
papa.49
Sajnos az eredményt GÓLOKBAN MÉRIK, EZ NEM A SZÉPSÉG DÍJAS SPORTOKHOZ TARTOZIK? AZ EGÉSZ BRANCS KEZDHET CSOMAGOLNI, OSZT: ÉLJEN MEG ABBÓL AMIHEZ ÉRT, MERT A FOCI MINT LÁTJUK NEM MEGY !!!
Aki Én
Ha jobban játszott volna, nem kapott volna ki.
Clavigo
Gyökerek,,,lötyögő herék.. oszt jó napot.
oszinte barom
Látom nagyon leült ez a forum mióta utojjára itt votam . Sebaj majd fellendítcsük .!
Macskaszem
Ha a magyar csapat játszott volna jobban, akkor most a szlovákoknak kéne magyarázkodni te nagyonhülye. De ők fociztak, ti meg magyarázzátok megint a semmit.
advocat
Bocsánat. Nem értek hozzá, mert akkor én lennék a miniszterelnök! De a focit nem gólra játszák?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.