A magyar labdarúgó-válogatott 2-1-es vereséget szenvedett Szlovákia csapatától a hétfői Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen, így csoportjában az elsőről visszaesett a harmadik helyre. Marco Rossi szövetségi kapitány szomorú az eredmény miatt, szerinte a bírók is hibáztak.

Néhány hibát elkövettünk, mi hibáztunk, nem alibit keresek, de sajnos a játékvezető csapat is sok hibát követett el. Az első gól lesállásnál született, és ez befolyásolta az egész meccset. A második gól a mi hibánk volt, rosszul helyezkedtünk, nem fogtuk jól a támadókat. Nem érdemeltünk vereséget, jó volt a hozzáállásunk. Tudtuk, hogy a szlovák jó csapat, birtokolja a labdát, hátulról építkezve hozza fel a labdát, próbáltunk blokkolni

– mondta szövetségi kapitány a mérkőzés után az M4 Sportnak.

Hozzátette: 

Semmilyen panaszt nem tudok tenni a a játékosaimra. Két vereséget szenvedtünk el, de pont azokat a meccseket veszítettük el, amelyeket igazán meg akartam nyerni. Emiatt szomorúak vagyunk. Keményen kell dolgozni és felemelt fejjel kell továbbmennünk

Rossi szerint semmi panasz nem volt a játékosokra, a bírók is hibáztak

Szoboszlai Dominik, a vesztes magyar csapat játékosa a labdarúgó Európa-bajnoki selejtező E csoportjában játszott Magyarország – Szlovákia mérkőzés végén a Groupama Arénában 2019. szeptember 9-én. A magyar labdarúgó-válogatott 2-1-re kikapott Szlovákia csapatától. MTI/Illyés Tibor

A vendégek a 40. percben Robert Mak góljával szereztek vezetést, majd a második félidő elején Szoboszlai Dominik szabadrúgásból egyenlített. A győztes találatot Robert Bozenik szerezte az 56. percben, így a magyarok hatodik mérkőzésükön is nyeretlenek maradtak Szlovákia ellen. Marco Rossi szövetségi kapitány irányításával a nemzeti együttes először szenvedett vereséget hazai pályán, ezzel a kudarccal a horvátok vezetik a csoportot, egypontos hátránnyal Szlovákia és Magyarország követi, de előbbi jobb egymás elleni eredményével a második.

A magyarok legközelebb október 10-én Splitben a világbajnoki ezüstérmes Horvátország vendégei lesznek.

Forrás: Index, MTI

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Sőt! Csak a bírók hibáztak. Mert Soros kottájából fújták a sípot.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
oszinte barom
@Pálinkafőző Rézüst: nem én most nem , legutóbb az idegenbeli azeri meccsel nyertem egy keveset .
Óvatosan kell ezt csinálni .
oszinte barom
@oszinte barom: egyébként érdekes ha jól majd megfigyeled ,mindenki beszél mindenről csak a nézők és a fogadók
szempontjáról nem . A nézőkön nem feltétlen azt értem akik kimennek mert jóval többen vannak akik televízión keresztül követik az eseményeket .
oszinte barom
VAR Hungary - nincs !
Nálunk él a világ egyik legjobb játékvezetője !

'1994 USA VB döntő Brazília - Olaszország 0:0 3:2
Vezette Puhl Sándor
verőce21
A Szoboszlai Dominikra egy teljesen új focicsapatot kellene építeni Magyarországon! A soktízmilliós fizetésű D.-t ki kell vágni a válogatottból, azzal kezdődne a megújulás, nem a bírót kell szidni.
Borsodi
Szép volt fiúk,hoztátok a formátokat tulajdon képen győztetek mert ha tudtátok volna,hogy gólra játsszák a focit rúgtok még.Megérdemelnétek pár milliárdot ezért a teljesítményért. vagy új stadiont .Csak így tovább nem kell szégyenkeznetek,ennyire telik tőletek.
Lepényleső
...és a kapufa is,a frissen nyírt fű is,sőt a sötétség is,- ami talán nem az est szülötte,hanem a
a nagy vezír orvosi esete?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.