Madrid, 2019. október 1., kedd (MTI/Reuters) – A Real Madrid saját közönsége előtt kétgólos hátrányból mentett pontot a Brugge ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában, kedden.

Meglepetésre a belga együttes a szünetig kétgólos előnyre tett szert Emmanuel Bonaventure góljaival: a nigériai támadó előbb belebotlott a labdába, megtévesztve ezzel Thibaut Courtois-t – bár az esetet lesgyanú miatt videózták, a játékvezető megadta a gólt –, majd ziccerben lépett ki, ezúttal is összeakadtak a lábai, ám átívelte a labdát a kivetődő madridi kapus felett.

A második félidőre Zinedine Zidane lehozta a hálóőrt és a védelemben is változtatott, az óriási fölényben futballozó Real pedig két fejesgóllal egyenlített: előbb Sergio Ramos – ugyancsak lesgyanús pozícióból –, majd már emberelőnyben Casemiro volt eredményes.

A spanyol bajnokságban veretlenül éllovas Real – amely a nyitókörben Párizsban kapott ki – ezzel két forduló után is nyeretlen a BL csoportkörében.

A másik koraesti találkozón a Sahtar Donyeck a második félidő ráadásának ötödik percében szerzett győztes találattal vitte el a három pontot az Atalantától.

A csoport:

Real Madrid (spanyol)-Club Brugge (belga) 2-2 (0-2)

---------------------------------------------------

gól: S. Ramos (55.), Casemiro (86.), illetve Bonaventure (9., 39.)

kiállítva: Vormer (84. – Brugge)

később:

Galatasaray (török) – Paris Saint-Germain (francia) 21.00

C csoport:

Atalanta (olasz)-Sahtar Donyeck (ukrán) 1-2 (1-1)

-------------------------------------------------

g.: Zapata (28.), illetve Júnior Moraes (41.), Solomon (90+5.)

később:

Manchester City (angol)-Dinamo Zagreb (horvát) 21.00

később:

B csoport:

Tottenham Hotspur (angol)-Bayern München (német) 21.00

Crvena zvezda (szerb)-Olimpiakosz Pireusz (görög) 21.00

D csoport:

Juventus (olasz)-Bayer Leverkusen (német) 21.00

Lokomotiv Moszkva (orosz)-Atlético Madrid (spanyol) 21.00

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.