Súlyos beteg Rodrigo Duterte Fülöp-szigeteki elnök – jelentette a The New York Times című amerikai lap manilai tudósítója vasárnap.

The New York Times: súlyos beteg a Fülöp-szigeteki elnök

A lap szerint Duterte izomgyengeségben (myasthenia gravis) szenved, amely az autoimmun betegségek egyik ritka, öröklődő kórképe, és mozgásképtelenséghez vezet.

Duterte, aki az elmúlt napokban ötnapos oroszországi látogatáson volt, szombaton Moszkvában beszélt a betegségéről, hozzátéve, hogy a családjában nem először fordul elő ez a krónikus és súlyos kór.

A The New York Times tudósítója szerint a Fülöp-szigeteken régóta foglalkoztatja a közvéleményt az elnök egészségi állapota, kivált, mert gyakran napokig nem jelenik meg a nyilvánosság előtt. Az elnöki hivatal azonban azzal érvelt, hogy a 74 esztendős Dutertének, mint a hozzá hasonló korúaknak általában, a szokásosnál több pihenésre van szüksége.

Az amerikai lap értesülései szerint Duterte szokatlan módon tárta fel betegsége tényét. Egy moszkvai rendezvényen táncolt egy nővel, és nem tudott a szemébe nézni, mert az egyik szeme folyvást lecsukódott. Ekkor azt mondta:

Van egy különös tehetségem. Amikor magára nézek, az egyik szemem kisebb és lecsukódik, látja? Önálló életet él. Ez myasthenia gravis, súlyos izomgyengeség.

A politikus hozzátette: a nagyapja is ezzel a betegséggel küszködött. "Vagyis ez valójában genetikai eredetű" – fogalmazott Duterte.

Rodrigo Duterte 2016-ban került hatalomra, és akkor azt ígérte, hogy megszabadítja országát a kábítószer-kereskedőktől, és szembeszáll az elharapódzott bűnözéssel. Azóta a kábítószer elleni háború az országban gyilkosságok ezreihez vezetett, a gyanú szerint a rendőrség részvételével. Az idén az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa megszavazta, hogy induljon vizsgálat a Fülöp-szigeteki gyilkosságok ügyében.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: MTI/EPA/Rolex Dela Pena

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Csak le kellene mondani, de ere egyik sem képes!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.