Az amerikai-magyar kettős állampolgárságú Ryan Macleod Sheppardnek nem sikerült olimpiai kvótát szereznie a Stuttgartban zajló torna-világbajnokság selejtezőjében.

A magyar férfiválogatott tagjai vasárnap kora délután mutatták be gyakorlataikat, de a selejtező utolsó csoportja csak hétfőn este végzett, eddig kellett várni a végeredmény kialakulására.

Az olimpiai kvalifikáció bonyolult sportági rendszere miatt még az egyéni összetett 51. pozíciója is kvótát ért, ám a magyar a csapat legjobbja, Sheppard a hetvenedik helyen zárt.

Altorjai Sándor, a magyar szövetség főtitkára elmondta, hogy a szerenkénti döntők első három helyezettje kap kvótát, de itt is kiveszik a már kvalifikált tornászokat, és ekkor további indulási jogok szállhatnak az egyéni összetettben szereplőkre, ám Ryan Macleod Sheppard valószínűleg így sem tud majd olimpiai szerepléshez jutni.

"További két esély van, a jövő évi Európa-bajnokságról és a világkupa-sorozatból is ki lehet jutni Tokióba"

- tette hozzá.

A legjobb helyezések Vecsernyés Dávid nevéhez fűződnek, aki nyújtón – amelyen tavaly Európa-bajnoki bronzérmes volt – a 33., lólengésben pedig a 34. lett a selejtezőben. Az egyéni összetett mellett a szerenkénti finálékba sem került magyar tornász, így a küldöttség számára valószínűleg véget ért a világbajnokág. Egyedül Kovács Zsófia bizakodhat még, aki második számú tartalék a nők egyéni összetett döntőjében.

A magyar férfiválogatott helyezései és eredményei a selejtezőben:

korlát:

86. Sheppard 13,433

131. Tomcsányi 12,833

132. Vecsernyés Dávid 12,800

136. Mészáros 12,766

nyújtó:

33. Vecsernyés 13,700

37. Sheppard 13,600

111. Tomcsányi 12,666

125. Mészáros 12,500

talaj:

118. Mészáros 13,066

154. Tomcsányi 12,533

158. Csorvási 12,433

178. Sheppard 11,933

lólengés:

34. Vecsernyés 13,433

48. Mészáros 13,066

60. Sheppard 12,900

168. Tomcsányi 10,633

gyűrű:

92. Mészáros 12,900

130. Tomcsányi 12,533

139. Csorvási 12,366

156. Sheppard 12,100

ugrás:

Ryan Macleod Sheppard 14,066 pont

Tomcsányi Benedek 13,766

Mészáros Krisztofer 13,500

Csorvási Soma 13,000

Ugrásban csak azokat rangsorolták, akik két gyakorlatot mutattak be.

egyéni összetett:

70. Sheppard 78,032

71. Mészáros 77,798

108. Tomcsányi 74,964

csapatverseny:

23. Magyarország 235,594

A világbajnokság további programja:

kedd: női csapatverseny, döntő, 14.30

szerda: férfi csapatverseny, döntő, 13.45

csütörtök: női egyéni összetett döntő, 16.00

péntek: férfi egyéni összetett döntő, 16.00

szombat: szerenkénti döntők (férfiak: talaj, lólengés, gyűrű, nők: ugrás, felemáskorlát) 16.00

vasárnap: szerenkénti döntők (férfiak: ugrás, korlát, nyújtó, nők: gerenda, talaj) 13.00

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
sajnos egyre gyakoribb hír!
miközben a sportra, pontosabban csak rá hivatkozva ömlenek a milliárdok az eredményesség egyre gyérebb lesz! =))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.