Vizsgálatot indított a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) a Forma-1-es Japán Nagydíj leintését követően, a pálya szélén elhelyezett fényjelző paneleken ugyanis 1 körrel korábban jelentek meg a kockás zászlók – emiatt végeredményt is 52 kör alapján hirdettek, így hiába szenvedett balesetet, Sergio Perez mégis pontokkal távozik Suzukából. F1VILÁG. HU — Hírek :DDD

Forrás: f1vilag.hu
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
papa.49
Hát a holland kissé mellé beszél a monacói belül volt az íven, ő meg kívülről ráment ahogy szokta tenni, de most ő baszott rá erre is !!!
azösszeskibanévfoglalt
@papa.49: nem, ez leclerc hibája volt, még ha nem is direkt. ő ment neki maxnak, nem fordítva, verstappen bőven hagyott elég helyet, csak charles tapadást vesztett, és megcsúszott.
de amúgy is az egész futam.
ezt először nem vizsgálja az FIA, majd a 7. körben közlik, h mégis, de majd a verseny után. elbasszák a leintést!, és 1 órával a verseny után esik le a FIA-nek, h leclercet nem hívta ki azonnal a csapat, szal azért is bünti várható.
albon nekiment norrisnak, hamiltonnak elbaszták a gumistratégiát, vettel kiugrott a rajtnál
mintha a szél a fejekben is fújt volna ma
papa.49
@azösszeskibanévfoglalt: Két vagy három videón láttam csak egyen nézett ki úgy ahogy írod, az amelyik a Ferrari kamerája vett fel. Lehet hogy igazad van de nekem már a tököm tele ezzel a kis buzi hollanddal, én csak a Nagelhez tudnám hasonlítani, legalább annyira aljas mint az volt ...
A másik meg a ,,riporterek,, bőnyálas seggnyalása a holland irányába, kétségtelen tud vezetni !!!
azösszeskibanévfoglalt
@papa.49: fixen nem buzi. amennyi csajt elfogyasztott a mostani barátnője előtt... :D
és kétségtelenül kiba jó pilóta. az elmúlt másfél évben rengeteget szelidült, már nem olyan forrófejű. valszeg egyszerűen felnőtt. van okuk a tömjénezésre a riportereknek. azzal együtt is, h nem vagyok verstappen fan, le a kalappal előtte mostanság.
papa.49
@azösszeskibanévfoglalt: Hát tudod ,,kinek a pap, kinek a papné, nekem leginkább a lánya,, ...
azösszeskibanévfoglalt
@papa.49: részemről ferrari, főleg charles
de ettől még a tények tények maradnak
papa.49
@azösszeskibanévfoglalt: Nekem most a Mercik, és a pilótáik, de ez is szubjektív...
A hollandnál ingerel az a ,,sírós hangja,, mikor a boksszal beszél.
azösszeskibanévfoglalt
@papa.49: :D arról nem tehet
de tleg elég magas hangja van
bezzeg leclerc! neki szép hangja van. és még az akcentusa is elviselhető, pl. gaslyhoz képest. szegény pierre, szegény angol nyelv
papa.49
@azösszeskibanévfoglalt: Erre a versenyre visszatérve NEM ÁLLTAK A HELYZET MAGASLATÁN A BÍRÓK SEM!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.