A Tatabánya az előző idényhez hasonlóan ezúttal is bejutott a csoportkörbe a férfi kézilabda EHF Kupában, miután a selejtező harmadik fordulójában 53-51-es összesítéssel elbúcsúztatta az ukrán ZTR Zaporizzsja csapatát.

A magyar csapat 27-26-ra elveszítette idegenben a szombati visszavágót, ezzel együtt a főtáblára került.

A Tatabánya 27-24-re nyerte meg a párharc első mérkőzését, de a visszavágó hatodik percében már az ukránok álltak továbbjutásra, mert 5-0-s sorozattal kezdtek. Az orosz Vitalij Komogorov vezérletével egyenlített a magyar együttes, egy 6-0-s széria végén pedig már négy góllal vezetett a szünet előtt. A Tatabánya 19 perc alatt csupán két gólt kapott, és a szünetben öt találat volt az előnye összesítésben.

A második félidő is fordulatosan, hullámzóan alakult, a ZTR Zaporizzsja egy 5-1-es periódussal fordított, majd a vendégek 6-2-es sorozata következett, ismét Komogorov irányításával. Az 55. percben 26-22-re vezetett a Tatabánya, és bár a meccs utolsó öt gólját a hazaiak szerezték, a továbbjutás kiharcolására már nem volt esélyük.

A mezőny legeredményesebb játékosa Vitalij Komogorov volt kilenc góllal.

A 16 csapatos csoportkör sorsolását csütörtökön, 11 órától rendezik Bécsben.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.