Kubatov Gábor, a Ferencvárosi TC elnöke a labdarúgócsapat őszi nemzetközi kupaszereplését értékelve elmondta, legközelebb már nem a csoportkörbe jutás lesz a maximális céljuk.

Kubatov Gábor nagy terveket szövöget a Fradival
Fotó: Youtube

A csütörtöki sajtótájékoztatón a klub első embere emlékeztetett arra, hogy az Európa-liga csoportkörének utolsó fordulójában azzal a bolgár Ludogoreccel találkoznak, amelyet ebben a szezonban háromból kétszer legyőztek.

"Még idegenben sem lehetetlen tehát nyernünk, ami most a továbbjutásunkat jelentené"

- közölte.

Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója kiemelte: a csoportkörös kupaszereplés volt az elsődleges céljuk, minden, eddig már megszerzett pontnak örülniük kell.

"Az utolsó fordulóhoz érve viszont a továbbjutást illetően még mindig a saját kezünkben van a sorsunk, már ennek az érzése önmagában fantasztikus"

- nyilatkozta.

A H csoportban a Ludogorec hét ponttal a második, a Ferencváros hat ponttal a harmadik helyen áll. Még júliusban, a BL-selejtezőben a magyar bajnoki címvédő itthon 2-1-re, idegenben 3-2-re nyert, míg október elején, az El-csoportkör második fordulójában a bolgárok 3-0-ra bizonyultak jobbnak a Groupama Arénában.

Kubatov Gábor hozzátette: az őszi El-szerepléssel "vérszagot" kaptak, így legközelebb már nem a csoportkörbe jutás lesz a maximális céljuk.

"Tűzzük ki célként a következő lépcsőfok megtételét, hogy jussunk be az egyenes kieséses szakaszba. Ennek érdekében azonban már most igazolnunk kell"

- mondta. Hangsúlyozta: egy labdarúgócsapat vezetői soha nem dőlhetnek hátra a játékoskeretet illetően, mert az mindig frissítésre szorul. Különösen akkor, ha a nemzetközi kupaszerepléssel a labdarúgók előtérbe kerülnek és nő az értékük.

"Jó dolognak tartom, ha kérők érkeznek egy játékosért. Most viszont egyiküket sem engedjük el egymillió euró alatt. Itt a kérdés az, hogy ezekre a változásokra megfelelően és időben felkészültél-e? Folyamatosan figyelni kell három-öt játékost, hogy adott esetben közülük egy-hármat szerződtetni tudj, mert szükség van fél évre, amíg ők minden szempontból beilleszkednek. Annak érdekében, hogy a nyáron nyugodtan és felkészülten vágjunk neki a következő nemzetközi kupaszezonnak, most próbálunk igazolni" – fogalmazott.

Hozzátette: a Ferencvárosnál sportmenedzserként Hajnal Tamás ennek a felelőse, aki jelenleg Dél-Amerikában tartózkodik, hogy a régóta kiszemelt labdarúgókat személyesen térképezze fel.

A nemzetközi kupaszerepléssel kapcsolatban hosszú távú terveikről kifejtette: a reális céljuk az, hogy Európában olyan szintet képviseljenek, mint a horvát Dinamo Zagreb.

"Rendszeresen ott vannak a csoportkörben, de azért a Bajnokok Ligájában már nem tudnak onnan továbblépni, az ugyanis egy következő szint"

- mondta.

Orosz Pál emlékeztetett arra, hogy a BL-ben pont a horvát együttes búcsúztatta őket, amely az övékénél magasabb költségvetéssel gazdálkodhat. A ferencvárosi sportvezető tagja az európai szövetség (UEFA) versenysorozatok marketingjogaival foglalkozó munkacsoportjának, mint mondta, legutóbbi megbeszélésükön neves európai klubok képviselői gratuláltak a népligeti csapat szerepléséhez.

"Nem is gondoltam volna, hogy egyáltalán figyelemmel követik az eredményeinket. Teljesen más szemmel néznek nemcsak a játékosokra, hanem a klubokra is, ha ilyen színtéren szerepelnek"

- hangsúlyozta.

Kiemelte: a Ferencváros egyik feladata az, hogy a magyar futball jó hírét vigye a nemzetközi porondon, amit a játékoskeret kialakításánál is figyelembe kell venniük.

"Nekünk a nemzetközi porond a mérce, és nem feltétlenül az a mi feladatunk, hogy magyar játékosokkal legyen tele a csapatunk. Persze, szeretnénk, ha ez így lenne. Amennyiben viszont nincs olyan képességű magyar játékos, aki megfelel az elvárásainknak, akkor légióst kell szerződtetnünk" – mondta.

(MTI)

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kereső
A fidess pártigazgatója mer nagyot álmodni a tőlünk elsibolt milliárdokból.
justhpeter
@kereső: Miétr ne álmodhatna, hiszen tegnap a fradikát a Békéscsaba sinre tette.
kulabombaafityiszre
Jobban jár akkor ha elmegy szövőnőnek,mert a fradival lófaszt sem fog elérni.
kereső
@justhpeter: tényleg???Úúúúúúúúúúúúúútálom a focit- igy aztán nem igazán követem az eseményeket. A válogatott szerepléséről is csak itt olvasok. Te, a Békéscsaba nem másodosztályban játszik?
Clavigo
Hogy én mennyire leszarom ezt az egészet,,,,amit magyar futbal címszó alatt előadnak,,minden szinten. Szánalmas...
human
Merjünk nagyok lenni Gábor! A csillagos ég sem lehet a határ. A felcsúti űrközpontból lőjük ki az űrbe a falábúakat!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.