Rácz Félix promóter a jövőben nem kíván együttműködni a Magyar Ökölvívó Szakszövetséggel (MÖSZ), és nem tervez eseményeket szervezni.

Rácz Félix szakított a Magyar Ökölvívó Szakszövetséggel
Fotó: Youtube

Rácz Félix a Boksz Tv-nek elmondta: úgy érzi, hogy ő és a hivatásos versenyzőket képviselő tagozat évek óta szélmalomharcot vív a szövetséggel annak érdekében, hogy a hivatásosokat is hasonló jogok illessék meg, mint az amatőröket.

"Úgy érzem, hogy ennél többet nem tudok tenni sem a sportágért, sem az amatőrök és hivatásosok közötti viszonyért. Számos kísérletünk, egyeztetésünk volt már ezzel kapcsolatban, de ígéreteken kívül semmit nem kaptunk"

- közölte. Hozzátette: egész munkásságával a magyar ökölvívást szolgálta, de most úgy érezte, hogy ennek eljött a vége.

A szövetség hivatásos tagozata közleményben reagált Rácz Félix nyilatkozatára, kiemelve, hogy a promóter "részben pontatlan" megnyilvánulását nem tartják szerencsésnek. Különösen azért nem, mert a hivatásos tagozat szerint "egy folyamatban lévő tárgyalásról" formált véleményt, ami "nem szolgálja az ügy előrehaladását". A hivatásos tagozat a maga részéről bízik abban, hogy a MÖSZ új vezetésével megkezdett egyeztetések eredményesek lesznek, és azok a magyar ökölvívás érdekeit szolgálják.

(MTI)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.