A Ferencváros mintegy 1,7 milliárd forintot keresett azzal, hogy egy győzelemmel és négy döntetlennel zárta a labdarúgó Európa-liga csoportkörét.

Az európai szövetség (UEFA) honlapja szerint a korábbi, BL-selejtezős szereplésért, illetve az El-csoportkörbe jutásért kapott pénzdíjon (1,34 milliárd forint) felül az FTC további 1,33 millió eurót (437 millió forintot) keresett a csoportkörös teljesítményével. Itt egy győzelem 570 ezer eurót, egy döntetlen pedig 190 ezer eurót ért.

Ehhez az összeghez még hozzájön a közvetítési díjakból, illetve a jegyeladásokból származó bevétel is.

A Ferencváros a harmadik helyen végzett a csoportjában a spanyol Espanyol és a bolgár Ludogorec mögött.

Az Európa-liga összdíjazása a mostani szezonban 560 millió euró (185 milliárd forint).

A MOL Fehérvár FC az előző idényben több mint 10,5 millió eurót (3,4 milliárd forint) keresett azzal, hogy a Bajnokok Ligája-selejtező negyedik fordulójából átkerült az El-csoportkörbe, majd ott a négyesében a harmadik helyen végzett.

Forrás: MTI

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
De azt falábú Ismail gyereket mindenképp honosítani kéne, hozná a válogatott szintet kihagyott egy büntetőt az Espanyol ellen és a tátongó üres kapu mellé rúgta a lasztit Razgradban. Dibusz már válogatott szintű kapus mert idehaza a faluvégéről' kapott gólt. Bár mentségéül szolgál, hogy brazil származású volt a góllövő, de azért nemzetközi szinten ez nem elfogadható teljesítmény egy hálóőr részéről.
https://index.hu/sport/futball/2019/10/03/a_f...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.