Vitelki Zoltán lett a labdarúgó NB I-ben nyolcadik helyen álló DVSC vezetőedzője – közölte a klub elnöke hétfőn sajtótájékoztatón.

Vitelki Zoltán lett a DVSC vezetőedzőjeFotó:  MTI/Czeglédi Zsolt

Szima Gábor elmondta: fél plusz két évre szóló szerződést kötöttek a trénerrel, akitől azt várják, hogy

stabilizálja a csapat helyzetét, konkrét célt azonban nem tűztek ki elé.

A klubelnök hozzátette: Herczeg András pénteki lemondását követően vették fel a kapcsolatot a szakemberrel, akit felkészült edzőnek, erős személyiségnek tart.

"Biztos vagyok benne, hogy megoldja a feladatot"

- fogalmazott.

Szima Gábor kitért arra is, sokan kockázatosnak tartják, hogy Vitelki számottevő NB I-es tapasztalat nélkül lett a DVSC vezetőedzője. A klubelnök példaként Kondás Elemért említette, aki hasonló helyzetből indulva a többi között két bajnoki címet is szerzett a Debrecennel.

Vitelki Zoltán elmondta:

nem tudott nemet mondani a klub által kínált lehetőségre, amely egy edző életében óriási távlatokat nyithat meg.

A tréner nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy Herczeg Andrást követően vehette át a csapat irányítását. Kiemelte:

a DVSC kerete "jó anyag", olyan, amelyre lehet építeni.

"Azon leszek, hogy eredményesen szerepeljünk, már nagyon várom a közös munkát" – fűzte hozzá. A 49 éves szakember korábban másod- és vezetőedzőként is irányította a Diósgyőrt, a klub színeiben több mint ötszáz mérkőzést játszott. Dolgozott Kazincbarcikán és Budafokon is, legutóbb a Mezőkövesd megyei első osztályban szereplő második csapatát irányította. Vitelki Zoltán munkáját Kriston István, Igor Bogdanovics és Erdélyi Miklós segíti majd.

(MTI)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Józsipapa
A jövő karácsonyt nem éli meg a vezetőedző !
Sámannus
Hány edzőt vezet ez a figyú? Gondolom a csapat nem is számít, annyi lesz a gondja Lesz köztük kontrás és brácsás is mint a legtöbb zenekarban.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.