A kapus Kardos Gergely és a center Német Toni nélkül utazik a pénteken kezdődő, olaszországi tornára a hazai olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságra készülő magyar férfi vízilabda-válogatott.

Märcz Tamás szövetségi kapitány csaknem két hete 17 fős kerettel kezdte meg a munkát, és a válogatott a karácsonyt követően az elmúlt négy napban is keményen tréningezett – a szövetség honlapjának beszámolója szerint. A szakvezető hétfőn este szűkítette keretét.

"Azt kértem tőlük, hogy továbbra is legyenek készenléti állapotban, hogy bármikor számíthassunk rájuk. Kardos Gergő klubcsapatával, az Egerrel egy nemzetközi tornán szerepel majd, ezt megbeszéltem edzőjével, Dabrowski Norbival, míg Német Toni olyan egyéni programot kapott, amely segít abban, hogy nem várt esetben azonnal bevethető legyen" – mondta.

A szövetségi kapitány szerint ott tart a válogatott, ahol ebben az időszakban tartania kell, "a csúcsformától messze, de az arra kijelölt úton szépen haladva". Ezt segítette elő a viszonylag alacsony, 17-es létszám is.

"A kétkapus edzések egy-egy cserével mindig rendkívül intenzívek voltak. A negyedek között az intenzitás megtartása miatt hosszú szüneteket tartottunk, ezek alatt átbeszéltük az előforduló hibákat, kéréseket. Éles párharcokat láttunk, mindenki keményen odatette magát, érződött mindvégig az erős motiváció" – idézte őt a waterpolo.hu.

A válogatott január 3. és 5. között Cuneóban a házigazdák együttese mellett Görögország és az Egyesült Államok csapatával találkozik. A felkészülési torna után alakul ki a végleges 13 fős keret.

A január 12-én kezdődő budapesti Eb-n egy olimpiai indulási jogot lehet szerezni, ugyanakkor a világliga-győztes szerbek, a világbajnok olaszok és az ezüstérmes spanyolok helye már biztos Tokióban.

A magyar férfi vízilabda-válogatott kerete:

Kapusok: Nagy Viktor (Szolnoki Dózsa), Vogel Soma (FTC-Telekom Waterpolo)

Mezőnyjátékosok: Angyal Dániel (Szolnoki Dózsa), Erdélyi Balázs (A-Híd OSC-Újbuda), Hárai Balázs (A-Híd OSC-Újbuda), Hosnyánszky Norbert (ZF-Eger), Jansik Szilárd (FTC-Telekom Waterpolo), Mezei Tamás (FTC-Telekom Waterpolo), Manhercz Krisztián (A-Híd OSC-Újbuda), Nagy Ádám (PannErgy-Miskolci VLC), Pohl Zoltán (FTC-Telekom Waterpolo), Sedlmayer Tamás (FTC-Telekom Waterpolo), Varga Dénes (FTC-Telekom Waterpolo), Vámos Márton (FTC-Telekom Waterpolo), Zalánki Gergő (FTC-Telekom Waterpolo)

Forrás: MTI

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.