A legendás kézilabdázó a válogatott szakmai stábjában fogja segíteni a kézisek felkészülését az olimpiára való kijutásra.

Görbicz Anita a magyar kézilabdázók segítségére siet

A magyar szövetség (MKSZ) csütörtöki tájékoztatása szerint véglegessé vált a női válogatott szakmai stábjának összetétele a márciusban sorra kerülő győri olimpiai selejtezőre. Danyi Gábor és Elek Gábor, valamint Görbicz Anita mellett Bakos István kapusedző és Holanek Zoltán erőnléti edző is tagja a stábnak, Balogh László pedig a mentális felkészítésben segít a csapatnak.

"Görbicz Anita szerepvállalása szinte magától értetődő volt, nagyon örülök, hogy ennyire hasonlóan gondolkozott a kérdésben mindegyik fél. Biztos vagyok benne, hogy – immár a kispadon – vele még több és jobb tud lenni a magyar válogatott" – nyilatkozta Novák András, az MKSZ operatív igazgatója.

Danyi Gábor úgy fogalmazott, a 233-szoros válogatott Görbicz a tapasztalata és a kvalitásai révén fontos láncszeme lesz a csapatnak, hiszen igazi ikonja a magyar kézilabdasportnak.

"Szakmailag és emberileg is sokat segíthet, velünk lesz a mérkőzéseken a kispadon is. Most mindenkire szükségünk van a sikeres olimpiai selejtező érdekében" – emelte ki Danyi.

Az ötszörös Bajnokok Ligája-győztes játékos úgy fogalmazott, nagy megtiszteltetés számára, hogy a szövetségi kapitányok számítanak rá a szakmai stábban az olimpiai selejtezőn, így örömmel vállalta a felkérést.

"Nekem is új lesz a feladat, kíváncsian várom az első összetartást, és igyekszem minél jobban segíteni az edzők és a lányok munkáját" – fűzte hozzá Görbicz, aki nyártól a Győri Audi ETO KC játékosedzője lesz.

A magyar válogatott a vasárnaptól keddig sorra kerülő budaörsi összetartást követően március 20-tól 22-ig Győrben olimpiai selejtezőn vesz részt, amelyen sorrendben Kazahsztán, Szerbia és Oroszország csapatával találkozik. Az első két helyezett kijut a tokiói olimpiára.

Forrás: MTI

Kép: MTI/Krizsán Csaba 

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

anprovsupp
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.