A Budapest Honvéd 1-0-ra legyőzte a másodosztályú Szombathelyi Haladás csapatát a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjében, a párharc szerdai első mérkőzésén, az Illovszky Rudolf Stadionban.

A találkozó egyetlen gólját a horvát Tonci Kukoc szerezte, aki két éve játszik a kispestieknél, és ez volt az első találata.

Az egyébként bűnrossz meccs azért marad emlékezetes, mert a lefújás után Jagodics Márkot és Kálnoki Kis Dávidot is kiállította a játékvezető. A tömegjelenetben részt vevők közül többen is kaphattak volna még pirosat, íme a meccs utáni dulakodás:

Az MK tizenhatos mezőnyében a nyolc élvonalbeli csapat mellett nyolc alsóbb osztályú gárda szerepel: négy a második, négy a harmadik vonalat képviseli. Mivel utóbbiak két párosításban is találkoznak, így a nyolc között biztosan állva marad két alacsonyabb osztályú együttes.

A nyolcaddöntőben már két mérkőzésen dől el a továbbjutás, a visszavágókat egy hét múlva rendezik.

Eredmények, nyolcaddöntő, 1. mérkőzések:

Budapest Honvéd-Szombathelyi Haladás (NB II) 1-0 (0-0)

korábban:

Lipót Pékség SE (NB III)-Zalaegerszeg 3-1 (1-0)

Pécsi MFC (NB III)-Paksi FC 1-2 (1-0)

Dorogi FC (NB II)-III. Kerületi TVE (NB III) 4-1 (3-1)

Mezőkövesd Zsóry FC-Kaposvári Rákóczi FC 2-1 (0-0)

Békéscsaba 1912 Előre (NB II)-Puskás Akadémia FC 0-3 (0-2)

MTK Budapest (NB II)-Dunaújváros (NB III) 3-0 (2-0)

kedden játszották:

Újpest FC-MOL Fehérvár FC 0-0

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

balos
Végre!A fiúk tudnak olvasni,mert rájuk is "jó" hatással volt a kék plakátok fideSSes tahósága!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.