Az éllovas Ferencváros 1-0-ra legyőzte a vendég MOL Fehérvárt a labdarúgó OTP Bank Liga 21. fordulójának rangadóján szombaton, így nagy lépést tett a címvédés felé.

Nagy iramban kezdődött a találkozó, melyen tíz perc elteltével került mezőnyfölénybe a hazai együttes. A Fehérvár beszorult a saját térfelére, ritkán tudott támadást vezetni, és akkor is alig lépte át a felezővonalat.

Eközben a Ferencváros a lendületes – és kapufáig is jutó – Nguen, valamint a nagy kedvvel játszó Isael vezetésével állandó veszélyt jelentett és több helyzetet dolgozott ki. Kovácsiknak végig koncentrálnia kellett, háromszor pedig bravúrral avatkozott játékba a vendégek kapusa.

A szünet után gyorsan vezetéshez jutott a házigazda csapat – remek akció lezárásaként Zubkov a Juhász blokkjáról lecsorgó labdát két lépésről vágta a kapuba –, ennek eredményeként bátrabb játékot vállaltak fel a vendégek, és kijöttek a szorításból. A folytatás küzdelmes mezőnyjátékot hozott, mindkét oldalon sok szabálytalansággal. A Fehérvárnak is volt bő 15 perce, amikor irányította a játékot, de a kapura nem jelentett veszélyt.

A hajrában Varga Roland harcolt ki büntetőt – a szabálytalankodó Elek Ákost második sárga lappal kiállították –, de Isael tizenegyesét Kovácsik kivédte.

A két együttes a 100. bajnoki mérkőzését játszotta, a Ferencváros – 28 döntetlen és 26 vereség mellett – a 46. győzelmét aratta. A bajnokságban a Ferencváros veretlenségi sorozata 17 meccse tart, pályaválasztóként pedig 47 találkozón nem talált legyőzőre. A Fehérvár a bajnokságban először kapott ki vendégként a mostani idényben.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Szórakozás - 2020. April 2., 09:00
Stohl és menyasszonya még az idén összeházasodnak
Itthon - 2020. April 2., 07:41
Koronvírusos a TV2 időjósa