Jövő szombaton nyithat ki az egri Bitskey Aladár Uszoda, amelyet a koronavírus veszélye miatt zártak be, így a ZF-Eger férfi vízilabdacsapata három nappal korábban nem tud kiállni az olasz Brescia elleni Eurokupa-elődöntő visszavágójára és búcsúzik a sorozattól.

Szécsi Zoltán, a klub ügyvezető elnöke az MTI-nek elmondta, így nem tudnak pályát biztosítani a párharc második felvonására – ráadásul a bezárás óta edzeni sem tudnak, a helyzetüket ellehetetlenítették, holott senki sem beteg a csapatból –, ezért a Brescia 5-0-s végeredménnyel fogja kapni a mérkőzést játék nélkül.

Múlt szombaton az első mérkőzésen Észak-Olaszországban, a koronavírus-járvány miatt karantén alá vont terület közelében 6-3-ra nyertek a hazaiak, ezt követően zárták be az egri létesítményt elővigyázatossági okokból.

A városi önkormányzat csütörtöki közleménye szerint az országos koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzzsel történő egyeztetést követően született meg a döntés a nyitás új időpontjáról, melynek feltétele, hogy megbetegedés nem történik.

A kommüniké hangsúlyozza, "nincs tudomás vírus jelenlétéről, így ez a lépés kizárólag a megelőzést és Eger lakosainak biztonságát szolgálja."

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.