A Puskás Akadémia 3-2-re nyert szombaton az Újpest vendégeként Zalaegerszegen a labdarúgó OTP Bank Liga 23. fordulójában.

182 néző láthatta élőben az akadémia sikerét, bár az igazsághoz hozzá tartozik az is, hogy az Újpest a fővárostól 230 kilométerre talált ideiglenes otthonra, ráadásul a szurkolói csoportok bojkottot hirdettek a belga Roderick Duchatelet tulajdonos miatt.

OTP Bank Liga, 23. forduló:

Újpest FC-Puskás Akadémia FC 2-3 (1-2)

Zalaegerszeg, 182 néző (az nso.hu szerint)

Az ürességtől kongó lelátók egyáltalán nem zavarták meg a vendégeket, akik már a harmadik percben megszerezték a vezetést. Az Újpest mezőnyfölényben futballozott és a játékrész közepén egyenlített.

A félidő hajrájában a felcsútiak előbb még csak a kapufát találták el, majd érkezett Knezevic, aki egy óriási bombával újra vezetéshez juttatta csapatát.

182 néző előtt győzött a Puskás Akadémia az Újpest ellen

A fordulást követően az Újpest támadott az egyenlítésért, de egyetlen Novothny fejesen kívül nem tudott veszélyhelyzetet kialakítani. A vendégek a 87. percben a csereként pályára lépő Van Nieff távoli szabadrúgásával eldöntötték a találkozót – Pajovic mintha nem hitte volna, hogy a holland középpályás abból a távolságból is megpróbálja –, így Novothny gólja a 91. percben már csak a szépségtapaszt jelentette a lila-fehérek számára.

(MTI nyomán)

(Fotó: pixabay.com)

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

amaramaistanna
HűHa, már megint egy tömegrendezvény...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
fahrenheit451
Aszem - de nem emlékszem rá... meg sokszor kb. semmire - egyszer felvetettem ötletként, hogy egyes városnéző buszok mintájára, fessenek a stadionok üléseire emberi torzókat, mert akkor legalább messziről úgy néz ki, hogy sokan vannak a kevesek.

A futballmeccsekre mindenki vigyen magával még egy... guminőt (az ultrák ultra guminőt...
"Ne szúrj bele a pisszinget, és ne tetováld rá gótikus betűkkel, hogy "Jézus szeret téged.", mert kilyukad, bameg!")
tudode
Stop!
.
Lehet, hogy aranyól van még a STOPLIJUK is őfőméltósága importált focistáinak ennyi lóvéból:
.
--- Rejtély, mire kapott plusz 2,4 milliárdot a felcsúti foci
.
https://g7.hu/kozelet/20200213/rejtely-mire-k...
.
----10 milliárdot osztott szét a kormány a Trianon-évfordulóra hivatkozva, Schmidt Mária alapítványa kapta a harmadát
.
https://nepszava.hu/3068957_10-milliardot-osz...
.
Lehet, hogy a járványtól a KARizmájával izolálni képeSS az országát, amelyet őfélesége MAGÁNAK ÉPÍT, és ROMBOL!
vitriol
sokallom a 182 nézőt. Újraszámolást kérek!
Namely
@teuton: 1. ki mondta, hogy "Magyarorszagon nincsenek migransok!"? Orbán annyit mondott, hogy illegálisokat tart vissza.
2. Nem tudom kik voltak, ahogyan te sem.
3. Nem tudom mennyi volt a veszteség, de pl az OTP, és a többi szponzor fizette. Nekik pedig valóban az ügyfelek. Nem tetszik? Akkor ne náluk bankolj, várárolj, stb (nehéz dolgod lesz, mert ma már kb minden vállalat szponzor valahol). Hozzá kell tenni, valóban van lérjogosultsága annak, hogy a vásárlásoddal döntsél akkor, ha nem értesz egyet az adott vállalat PR-üzenetével. De persze a legtöbb "fú de utálom" nem ennyire szofisztikált, elég a böfögés.

Máskor nem kell ilyen hosszú okoskodást írnod. Elégedj meg annyival, hogy "gyűlölöm Orbánt!", az jobban illik hozzád, mivel észérveket nem tudál felhozni.
teuton
@Namely: Legközelebb eleg annyit irj, hogy "Imadom Orbant!" - eszervek nem kellenek!
Elöbb meg kellene tanulj olvasni, hogy eszerveid legyenek! Orban azt mondta, SEMMIFELE migrans nem kell! Egyebkent pedig hogyan lehet ELÖRE eldönteni, ki az illegalis? Hogyan lehet az, hogy a Magyarorszagon atvonulo es illegalisnak kikialtott (nem regisztralt, buszokkal az osztrak hatarra fovarozott) szazezrek 60-70%-a tartozkodasi jogot kapott valahol Nyugat-Europaban mint MENEKÜLT es NEM MIGRANS? Mert a birkak azt sem tudjak, mit jelentenek ezek a szavak, hany fele jogi besorolas van es milyen nemzetközi törvenyek vonatkoznak rajuk, ill. a jogi statuszukra! Pedig csak a vikin kellene utanaolvasni MAGYARUL!!!
Egyebkent pedig külföldön a cegek nem szponzoralnak (sem rendszerhü enekest, sem focicsapatokat!), hanem hivatalosan reklamozzak magukat! Az erre költött penzek pedig szigoruan nyilvan vannak tartva es nyilvanosak! Ha a reszvenyesek pedig nem ertenek egyet ezzel (mert nem a part/allam altal kijelölt csicskak a vezetök!), akkor nem, vagy masik csapatnal reklamoznak. Az allam pedig sehol nem epit stadionokat milliardokert! A focicsapatok üzleti vallalkozasok (nemelyik a tözsden jegyzett ceg!), es erdekes modon olyan jol gazdalkodnak, hogy a csucsklubok allami tamogatas es ceges szponzoralas NELKÜL evente több, mint 100 millio eurot tudnak jatekosvasarlasra költeni, a stadionok pedig tele vannak, holott 1 jegy több 10000 forintnal kezdödik! Na erre jöhetnek az eszervek...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.