A magyar férfi kardválogatott negyedik lett a luxembourgi világkupán, ezzel matematikailag is biztosította helyét a tokiói olimpián.

Már biztosan ott lesz az olimpián a férfi kardcsapat

Fotó: Stanislav Vedmid/DeFodi Images via Getty Images

A szombaton egyéniben győztes, kétszeres olimpiai bajnok Szilágyi Áron, valamint a világbajnoki arany- és ezüstérmes Szatmári András, továbbá Gémesi Csanád és Decsi Tamás alkotta válogatott előbb 45-38-ra verte az ukránokat, majd a negyeddöntőben 45-40-re az amerikaiakat. Az elődöntőben 45-42-re kikapott az olaszoktól, a harmadik helyért rendezett mérkőzésen pedig 45-44-re a németektől.

A magyarok, akik a tavalyi világ- és Európa-bajnokságon ezüstérmet szereztek, valamint a vk-sorozatban is kiegyensúlyozottan és jól szerepeltek, már az olimpiai kvalifikációs sorozat utolsó előtti versenyét megelőzően is nagyon kedvező helyzetben voltak. Olimpiai indulásukkal hetek óta lehetett számolni, de – amint azt a hazai szövetség is megerősítette – most vált matematikailag is biztossá a részvételük, többek között azzal, hogy a franciák és az oroszok sem jutottak a legjobb négy közé.

Az olimpián a rangsor első négy helyezettje – ezek között van a magyar csapat – automatikusan indulhat, további négy együttes pedig földrészenkénti eloszlásban kerül a mezőnybe.

A nyári játékokon a csapatversenybe nevezett három vívó egyéniben is pástra léphet, a válogatottak küzdelménél pedig lesz még egy tartalék.

Luxemburg beugróként rendezte meg az egyéves sorozat utolsó előtti versenyét. A koronavírus-járvány miatt az eredeti helyszínen, Padovában nem lehetett lebonyolítani ezt a vk-fordulót, majd a beugró Tauberbischofsheim is kénytelen volt visszalépni. A kvalifikációs időszak két hét múlva, Budapesten ér véget a Gerevich-Kovács-Kárpáti viadallal.

MTI

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
RonaGyuri
@Dr.Doktorovics trinitron dr.: ha csak úgy nem! =))
már évek óta röhögök az idétlen képükön amit minden olyan cikkhez mellékelnek, amiben választásról van szó! =))
simmering73
Nincs ebben a képben semmi meglepő. Így örülnek a kosarasok a kardcsapat sikerének.
RonaGyuri
@simmering73: meglepő? nem mondtam, hogy meglepő, sőt azt, hogy jellemző a propira. Nem véletlen, hogy dumb-riche a szerkik kedvence; ezekben a képekben annyi logika van, mint az ő hozzászólásaiban az értelem! =))
KisGenyo2
Hát, ha lesz olimpia egyáltalán... ;-)
lusta
A szerkesztők szerint ők a kardozók és punktum.
sokanvagyunk
A férfit legalább eltalálta a propi... - legközelebb a kard helyett valami hüvelyt ábrázoló képet adnak a cikkükhöz? :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.