A koronavírus-járvány miatt továbbra is világszerte – így Magyarországon is – halasztják vagy törlik a különböző sporteseményeket.

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) szombaton a honlapján közölte: miután a kormány pénteki határozata értelmében hétfőtől új oktatási rend lép életbe az országban, az iskolásokra vonatkozó döntést követően a szervezet március 16-tól határozatlan időre felfüggeszti az összes utánpótlás-korosztályú bajnokságát.

Az Európai Karate Szövetség (EKF) arról értesítette a magyar szövetséget, hogy március 25. és 29. között – nem rendezik meg az – olimpiai kvalifikációs sorozatba is beletartozó – felnőtt karate Európa-bajnokságot, amelyre Bakuban került volna sor.

Elmarad a Németország-Olaszország felkészülési labdarúgó-mérkőzés, melyet március 31-én Nürnbergben rendeztek volna meg, ezt a két érintett ország szövetsége jelentette be.

Neil Kilgour, az edinburghi maraton igazgatója közölte, hogy nem tudják megrendezni a versenyt az eredetileg tervezett május 24-i időpontban. Az új dátumot várhatón hétfőn jelentik be.

A vírus nem csak a nézőket veszélyezteti, hanem számtalan klubcsapat is karantén alá került az elmúlt héten, így nem lehet tornákat szervezni.

(MTI nyomán)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.