Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke szerint a járványhelyzet elmúltával komoly gondba kerülhetnek a hazai klubok a növekvő költségek miatt.

Évtizedes visszaesés fenyegetheti a magyar úszósportot
Fotó: MTI/Mohai Balázs

A MÚSZ vezetője az M1 aktuális csatornának csütörtökön elmondta, előzetes információi szerint az uszodák üzemeltetői több helyen "brutál mértékű áremelésbe kezdenek" a korlátozó intézkedések feloldása után.

"Ezáltal sok helyen lehetetlenné fog válni a tagszervezeteink számára az edzéslátogatás, mert akár több tízmillió forintos emelkedés is várható egy-egy egyesület vízfelületbérlése kapcsán"

- mondta a sportvezető. Hozzátette, keresik a megoldást, aminek részeként mintegy 150 polgármesternek és üzemeltetőnek küldtek levelet.

"Az uszodák üzemeltetési költsége igen magas, így bizonyos mértékű áremelést el tudok fogadni, de az elmúlt években, évtizedekben nem ilyen berendezkedés volt"

- utalt a várhatóan jelentősen növekvő bérleti díjakra Wladár, aki szerint a magyar úszósportot évtizedes visszaesés is fenyegetheti.

"Azon kell a sportirányítással is egyeztetve dolgoznunk, miként tudjuk megkönnyíteni vagy kompenzálni az egyesületeket, hogy azok folytatni tudják a munkát"

- fogalmazott az elnök.

A MÚSZ első embere az idei rövidpályás világbajnokság elhalasztása kapcsán kiemelte, ezzel a lépéssel az összes 2020-as világversenyt törölték, ami nagyon nehéz helyzetet teremt mind az úszóknak, mind edzőiknek, hiszen nehéz úgy motiválniuk magukat, hogy nem tudják, mire készülnek. Éppen ezért a MÚSZ tervei között szerepel magyarországi pénzdíjas versenyek rendezése, illetve ősszel szeretnének felnőtt és korosztályos országos bajnokságokat is tartani, hogy "legyen cél a versenyzők előtt".

Wladár azt is elmondta, hogy mivel az idei felkészülési feltételek nem azonosak – vannak, akik 8-10 hete nem láttak vizet – már készül a támogatási rendszer átdolgozása: eszerint a jövő évre szánt 600 millió forintos támogatás elosztásánál a 2020-as helyett a 2019-es eredményeket vennék figyelembe, mert nem szeretnék, hogy bizonyos tagszervezetek igazságtalanul kerüljenek előnybe vagy hátrányba.

(MTI)

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
RonaGyuri
érdekes, hogy nem a focistáknak vannak gondjai!!! =))
balos
Ez már előre"lobbyzik" az ingyen kenyérért!Ne szarj be öcsém,a sport mindennél előbbre való!Lásd a magyar fosballt!
kereső
Lobbizzatok ti is a TAO-ért a focisták ellenében. Egyszer csak azt veszitek észre, hogy az állandóan fejt-és nem abrakolt tehénke( magyar adófizető állampolgár) nem tud majd több tejet adni, mert a saját életfeltételei sem biztositottak.
peterkelemen
Elképesztő, hogy a sportolók sírnak miközben magyar emberek már most veszélyben vannak, éheznek, munkanélküliek. Ha valaki most csendben kell leniie azk a sportolók. Már épp elegendő pénzeklet basztak el a sportra, ami egy fillér hasznot nem hozott a magyar embereknek.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok