Úgy tűnik a szimulátorozás után jöhet egy éles teszt is, ha hihetünk Toto Wolffnak, a Mercedes sportigazgatójának. “Ha van rá esély, hogy beültessük őt egy DTM, vagy egy Forma-1-es autóba, akkor...
A Mercedes hamarabb kezdi meg a felkészülést a 2014-es szezonra, mint a többi top-csapat: pár héten belül a csapat nagyobbik része már az új autón fog dolgozni. Az aktuális szezonban egyelőre nem...
A McLaren két versenyzője, a mexikói Sergio Perez, és az angol Jenson Button meglehetősen látványosan kergették egymást az egész hétvégi futam alatt. Kemény küzdelem volt, de a csapat mégsem avatkozott...
Fernando Alonso, a Ferrari Forma-1-es pilótája meglehetősen peches versenyen van túl. A Bahreinben megrendezett nagydíjon egy technikai hiba elvette minden esélyét egy jó eredmény elérésére. A spanyol...
Rosberg nagyot ment az időmérőn, de, hogy ez az előny kitart-e a versenyen is, az bizony kérdőjel. Alonso és Vettel hozta a kötelezőt, de a Vettel-féle “űridős” pole-szerzéseknek – egyelőre –...
Skizofrén módba kapcsolunk, szeretetteljes Teréz anyaként mindenkinek igazat adunk, hiszen mindenkinek igaza van ebben az ügyben. Vagy nincs? Egy hét telt a Maláj Nagydíj óta, ahol nagy botrányt kavart,...
Aki irigykedni akar, az be ne csukja az oldalt, mert a legolcsóbb autó ugyan 5 millió alatt van jóval, de ha kihagyjuk a három legolcsóbbat, akkor 10 millió feletti kocsikról lesz szó. A Forma -1 az...
Éppen csak megkezdődött a Forma 1 2013-as szezonja, máris talán az utóbbi évek egyik legnagyobb botrányával találtuk szembe magunkat. Történt ugyanis, hogy a Maláj nagydíj 46. körében az addig második...
Az autóversenyeket férfias sportként szokás emlegetni, a gyönyörű nők mégis már az első versenyektől elválaszthatatlan részét képezik a Cirkusznak. A pilóták oldalán feltűnő hölgyek, azonban...
Köztudott, hogy Kimi Räikkönen nem igazán szereti az F1 kevésbé izgalmas oldalát, de fogalmazhatunk úgy is, hogy utál a riporterekkel beszélni. A Lotus igyekszik óvni őt a zsurnalisztáktól, de nem...
Az autóversenyeket férfias sportként szokás emlegetni, a gyönyörű nők mégis már az első versenyektől elválaszthatatlan részét képezik a Cirkusznak. A pilóták oldalán feltűnő hölgyek, azonban...
Az autóversenyeket férfias sportként szokás emlegetni, a gyönyörű nők mégis már az első versenyektől elválaszthatatlan részét képezik a Cirkusznak. A pilóták oldalán feltűnő hölgyek, azonban...
Az autóversenyeket férfias sportként szokás emlegetni, a gyönyörű nők mégis már az első versenyektől elválaszthatatlan részét képezik a Cirkusznak. A pilóták oldalán feltűnő hölgyek, azonban...
Sergio Perez nem ment el szó nélkül Paul di Resta azon megjegyzése mellett, mely szerint a McLaren új szerzeménye inkább szponzori hátterének köszönheti az új állását, és nem a tehetségének. Di Resta...
Miután a finn Heikki Kovalainen korábban a Renault és a McLaren színeiben indult, karrierjében visszalépésként élhette meg a Caterhamhez való igazolást. Jelenleg azonban úgy tűnik, hogy Heikki még egy...
A háromszoros világbajnok, Sir Jackie Stewart szerint a Lotus remek munkát végez azzal, hogy hagyja, hogy Kimi megmaradjon Kiminek, és nem akarja megváltoztatni őt. Sőt, a csapat igyekszik kiemelni a finn...
Idén Szujó Zoltán lesz a versenyek kommentátora. Wéber és a szakértő vendégek köre változatlan marad. A közleményben azonban egy szóval sem említik Mezei Dánielt, aki a tavalyi idényben volt a...
Lewis Carl Davidson Hamilton, a Formula-1 első színesbőrű pilótája, 28 évvel ezelőtt, Stevenageben látta meg a napvilágot. Már tizenkét éves korában szerződést kötött a McLaren istállóval, mellyel...
Nico Hülkenberg távozásával és Paul di Resta maradásával a Force Indiánál még mindig szabadon árválkodik egy pilótaülés, amelyre több jelentkező is akadt az elmúlt időszakban. Sebastien Buemi, Jules...
A visszatérése sajnos nem úgy sikerült, mint azt korábban tervezték, de mentségére szóljon, nem rajta múlott. A Mercedeses csatasorba állás után, ugyan olyan kemény munkatempóval kezdett dolgozni, mint...
73 nappal az első futam előtt különösen üdítő látvány a Skysports csatorna videója, melyben közel 10 percben foglalják össze a 2012-es évadot. Külön érdekesség, hogy az év meglepetésemberének...
Az olasz Autosprint magazin top 10-es összeállítása sokakat meglepett így rögtön az új év elején, hisz a Ferrari céges magazinjának tekintett szaklap, kihagyta Fernando Alonsót a legjobb pilótákat...
A MotorSport Csatorna a holtszezonra egy 13+1 fordulós képrejtvényjátékkal kedveskedik regisztrált olvasóinak. Az MotorSport Csatorna szakportál idén már szervezett egy több fordulós nyereményjátékot:...
Mintegy menetrendszerűen Szingapúrban ismét előjött Sebastian Vettel 2014-es Ferraris átigazolásának témája. Ezúttal a német Auto Bild magazin munkatársa próbált valamit kihúzni a kétszeres...
Világszerte több millió Schumacher rajongó várja az újabb fejleményeket bálványuk szerződéshosszabbítása ügyében, de a tárgyalóasztalról eddig csupán információ morzsák hullottak a köz javára,...
"The Prof"-ra emlékezik a Forma-1 világa. Komoly veszteség érte a motorsport világát Sid Watkins hirtelen halálával. A Forma-1-es csapatok és versenyzők is részvétet nyilvánítottak. Bruno Senna: RIP...
Szerdán kora este 84 esztendős korában elhunyt az F1 legendás orvosa, Eric Sidney (Sid) Watkins. Watkins már a ‘60-as évektől a motorsportban tevékenykedett, képességeire Bernie Ecclestone is felfigyelt,...
Három dobogós helyezés és első soros indulás volt a Sauber F1 Team csúcspontja az idei 13 verseny során. A múlt hétvégén az Olasz Nagydíjon a csapat elérte a 100-as ponthatárt – ez már 56 egységgel...
Annak ellenére, hogy Fernando Alonso 179 pontjával meglehetősen magabiztosnak mondható előnnyel vezeti a világbajnokságot, a Ferrari vezetői nem szeretnének abba a hibába esni, hogy máris elkönyvelik...
Az Olasz Nagydíjon brillírozó Sergio Perez a héten villámlátogatást tesz a Ferrari főhadiszállásán, Maranellóban. A korábban felröppent hírek szerint komoly esélye van rá, hogy ő vegye át Massa...

Orbán a GDP-adatról, a túlzottdeficit-eljárásról és a trafikügyekről is beszélt a Kossuth Rádióban.

Budapesten egy többmilliós Lexus volánja mögött kaptuk lencsevégre.

A volt fideszes képviselő, Balogh József élettársa, bár egy időre otthagyta agresszív párját, most az RTL Híradó információi szerint visszaköltözött agresszív párjához.

Bűnszövetségben, különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás bűntette gyanúja miatt egy budapesti jogász jelentette fel.

Újabb három bizottság elnökének nevezte ki Szijjártó Pétert Orbán Viktor miniszterelnök.

A Balkántól a Baltikumig mi vagyunk az egyik legdrágább munkaerő.

A diplomataautók következmények nélkül parkolnak szabálytalanul a járdákon vagy állnak meg szemben a forgalommal.

ByeAlex megcsinálta a szerencséjét! A miskolci fiú akár hétmillió forintot is kereshet jogdíjakból a malmői fellépéssel.

Ez az év az első aratás éve, és biztos vagyok benne, hogy jön majd még több is - mondta.

Deutsch Tamás lehet az egy hónapja elhunyt Szalai Annamária utódja az NMHH élén.

Egyelőre egyetlen lépést sem tett a doktori cím újbóli megszerzéséért, helyette motorozik és sporteseményekre jár.

Fél kézzel kellett parkolójegyet váltania a kórháznál Tibornak, akinek szombaton tépte le az alkarját egy munkagép Ausztriában.

Felbukkant az interneten az a felvétel, amelyen Szebeni István, a köztévé műsorvezetője a Híradó élő adása alatt káromkodik.

Muki és Szamóca egy magyarszecsődi tanyán végzett a 65 éves férfival. Szörnyű sebeket ejtettek a testén, kezét leharapták.

További feljelentéseket tett Daher Pierre fideszes képviselő ellen az asszony, akivel március közepén került összetűzésbe a kórházigazgató.

A Belügyminisztérium a kormány kérésére költségcsökkentési koncepciót dolgozott ki a köztemetések tekintetében.

A kormány nyilvánosságra hozta az idei költségvetési zárolásokat: onnan vesznek el, ahonnan a legkönnyebb.

Akár élelmiszerek is bekerülhetnek a hamarosan nyíló nemzeti dohányboltokba.

A forgalomcsökkenés miatt benzinkutak tucatjait zárják be és kevesebb tart nyitva éjjel.

Som Lajos nem adja fel: független képviselőként indulni akar a választásokon.