Magyarország - Kellemetlen húsvéti ünnepeket hozott két hazai bank ügyfeleinek egy csalóbanda!
Tankokkal lopták meg a magyar államot Eljegyezték a magyar színésznőt? Babonák irányítják a magyar sztár életétTöbb tízezer forintot vesztett az a négy ember, akinek szombatra virradó éjszaka emeltek le pénzt ismeretlenek a számlájukról. Az ügy érdekessége, hogy mind a négy számlatulajdonos Budapesten...
Újabb gyanúsított a Fenyő-ügyben Árt a gyerekeknek a túlzott féltés Új gyanúsított Fenyő János meggyilkolása ügyében!Januárban egyetlen számot játszott el a nyolcvanas évek második felének vezető magyar alternatív zenekara, a Sexepil. Június 7-én viszont teljes koncertet ad az együttes, mármint annak Hegyi Zoltán...
A férfi 100 kiló felett kezdődik - tartja a mondás. Lehet, de a képernyőn mégsem feltétlenül mutatnak jól a túlsúlyos műsorvezetők. Mégis vannak mostanában néhányan, akik kicsit elhagyták magukat.

Majdnem harminc boldogsággal és néha gondokkal, keserűséggel tarkított, de szép házasság ért véget.

A magyar kormányzat sérelmezi, hogy Brüsszel a magyarnál rosszabb hiányadatokkal is kiengedne országokat az eljárás alól, illetve egyeseknek haladékot is ad.

"Csodálatos! Az egész nép nevében tapsolni kéne" – mondta a műsorvezető, miután egy idős hölgy Orbán Viktorról énekelt dalt az Echo TV-ben.

Tömeges perekre számíthat a magyar állam Hagyó Miklós nemrégiben hozott strasbourgi ítélete kapcsán.

Magyarországot képviselve tizedik lett ByeAlex a svédországi Malmőben az 58. Eurovíziós Dalfesztivál döntőjében. A versenyt Dánia nyerte.

A Gyöngyhajú lányt használta fel új számához a tizennyolcszoros Grammy-díjas amerikai rapper.

Másokkal egyetemben Grosics Gyula, az Aranycsapat kapusa is kapott pénzt tanácsadás és háttéranyag-készítés címén a kormánypárti frakciótól.

Legtöbbször 2011-ben járt külföldön Orbán Viktor miniszterelnökként.

Állítólag megkérte élettársa, az egyebek között orrcsonttörést szenvedett "Terike" kezét Balogh József.

Szinyei, Gulácsy, Derkovits, Klimt és Tintoretto művei tűntek el egy raktárépületből.

Eladósorban van a második legnagyobb kereskedelmi tévé, melyre úgy tudni, Nyerges Zsolt is szemet vetett.

Orbán a GDP-adatról, a túlzottdeficit-eljárásról és a trafikügyekről is beszélt a Kossuth Rádióban.

Budapesten egy többmilliós Lexus volánja mögött kaptuk lencsevégre.

A volt fideszes képviselő, Balogh József élettársa, bár egy időre otthagyta agresszív párját, most az RTL Híradó információi szerint visszaköltözött agresszív párjához.

Bűnszövetségben, különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás bűntette gyanúja miatt egy budapesti jogász jelentette fel.

Újabb három bizottság elnökének nevezte ki Szijjártó Pétert Orbán Viktor miniszterelnök.

A Balkántól a Baltikumig mi vagyunk az egyik legdrágább munkaerő.

A diplomataautók következmények nélkül parkolnak szabálytalanul a járdákon vagy állnak meg szemben a forgalommal.

ByeAlex megcsinálta a szerencséjét! A miskolci fiú akár hétmillió forintot is kereshet jogdíjakból a malmői fellépéssel.
Ahoz,hogy egy fényes tárgyat a holddal összekeverjünk ahoz nem kell egyetemi diploma!
Apró pöttöm kis egérszarok vagyunk e hatalmas sárgolyón.
Biztosan nem raboltak el,mert a fényévekre élőkön kifejlődő baktérium törzsek nem azonosak a földiekével,mert a földieket ugye fehérjék építikfel.
Ha elraboltak akkor akár,még fertőző is lehetsz,tehát a karantén javasolt.
A másik oldal is tarthat az újabb vírusoktól. Válasz erre Tetszik 2012. április 12., 13:18 Jelentem
azt hittem pataky attiláról lesz szó, legutóbb őt rabolták el. vagy őt a szűz mária vitte? nem tudom már, keverem. Válasz erre Tetszik3 2012. április 12., 13:21 Jelentem
Én már annak is örülnék, ha a teljes hazai semmirevaló celebállományt kilőnék a világűrbe! Válasz erre Tetszik3 2012. április 12., 13:49 Jelentem
Nem az a baj, hogy elrabolják űket, hanem, hogy visszaengedik!!! Válasz erre Tetszik4 2012. április 12., 13:52 Jelentem
Ezt a Havast elvihette volna az ufó egyenest a plútóra!:)) Válasz erre Tetszik3 2012. április 12., 14:15 Jelentem
@zsolti: téged pedig az öreganyád ángya térde rabolt el... Válasz erre Tetszik1 2012. április 12., 14:18 Jelentem
@Levendula: mi baj, kedves? csak nem egy edda fan? Válasz erre Tetszik1 2012. április 12., 14:19 Jelentem
@zsolti: Olvasd el, hogy mit írtál... Válasz erre Tetszik1 2012. április 12., 14:36 Jelentem
Havasról mindig az jut az eszembe hogy úgy néz ki mint egy péniszpumpával felfújt barna varangy, akit arcon kentek vazelinnel. Nem értem miért ez a képzettársítás. Válasz erre Tetszik3 2012. április 12., 14:38 Jelentem
Azért elgondolkodtató, hogy kizárólag a piás celebek látnak ilyet... Válasz erre Tetszik1 2012. április 12., 14:39 Jelentem
...ha valaki más hitbéli meggyőződésére tesz sértő megjegyzést az szememben semmivel sem különb annál aki zsidózik. Válasz erre Tetszik2 2012. április 12., 14:42 Jelentem
@zsolti: Most is rá utalnak a címben. Válasz erre Tetszik 2012. április 12., 14:52 Jelentem
@zsolti: Római katolikus keresztény vallású vagyok, tehát kikérem magamnak, hogy olyanokat írsz le, ami engem megbotránkoztat. Kérjél bocsánatot! Válasz erre Tetszik 2012. április 12., 14:55 Jelentem
@X-ray: kitől? tőled vagy valamelyik templomi mesehőstől?
de amúgy nem értem mit vergődtök, pataky maga nyilatkozta valahol pár hónapja, hogy elrabolta valami ilyen lény, nem tudom melyik, de majd akkor előkeresem a cikket. hátha az ő szájából nem istenkáromlás, te szentéletű, te. csak rád ne szakadjon a mennyezet. Válasz erre Tetszik1 2012. április 12., 15:06 Jelentem
Havast meg kéne nyugtatni, mert amit ő látott az csakis Illés próféta lehetett, aki esténként tüzes szekerén vágtat az égen, és onnan kémlel valami elhurcolnivaló után. Nos, miután Henriket nem vitte el, azt bizonyítja, hogy nem felelt meg a követelményeknek, másképp mondva " untauglich " minősítést kapott, ugyanúgy, mint az a kretén Pataky, bár az ő esetében a tévedés csak később derült ki! Válasz erre Tetszik2 2012. április 12., 15:07 Jelentem
ja ufók rabolták el őt is, akkor elnézést a nemufóktól
http://www.blikk.hu/blikk_sztarvilag/pataky-attila-vallomasa-elraboltak-az-ufo-k Válasz erre Tetszik 2012. április 12., 15:13 Jelentem
@zsolti:
Nem a képmutatásról van szó zsolti, vagy Patakyról. Mégcsak az ufókról sem. Egyszerűen arról hogy van-e benned annyi empatikus érzés embertársaiddal szemben hogy tiszteletben tartod más emberek a tiédtől eltérő érzéseit, véleményét egy témával kapcsolatban. Hagyjuk meg a mesehősöket azoknak akik ebben lelik örömüket.
Ennyi. Válasz erre Tetszik 2012. április 12., 15:16 Jelentem
@Atha: jó, majd ezt beírom minden cigányozós, zsidózós, buzizós, komcsizós, fideszezős témához én is, hamar megtelik a fórum. de legalább kiugrott a nyúl a bokorból megint: vannak egyenlők, egyenlőbbek és a még egyenlőbbek: a keresztyének. na azokkal senki ne merészeljen tiszteletlenkedni! Válasz erre Tetszik 2012. április 12., 15:23 Jelentem
Bár Patakyt a jajvörös UFŐ csapat rabolhatta el, akiknek vezére feltűnően magas és vékony volt, szemüveget viselt és itt a földön kereste valamilyen hivatalos passzusát, melyet a Galaktikus Tanács termébe belépve a narancs színű UFÓ csapat vadul követel rajta. Válasz erre Tetszik 2012. április 12., 15:26 Jelentem
@zsolti:
Igaz történet.
Egyszer Einstein mikor vonaton utazott valahová Németországban belépett a kocsiba két SS tiszt és mindenkinek szalutálva, karlendítéssel a következőket mondta;
"Heil Hitler! Halál a zsidókra!"
Einstein a következőt válaszolta;
"Én is zsidó vagyok, miért kívánnék halált magamnak? Ki tenne ilyet?"
A válaszon annyira meghökkent a két katona hogy szó nélkül tovább álltak.
...
Mindössze annyit szerettem volna mondani ezzel a történettel hogy az ostoba demagógia milyen reakció képtelenné teszi az embert.
Nem tudja mit miért mond csak motorikusan ismétli ugyanazt, amiről egy idő után már azt sem tudja mi az. A kereszténységet és a keresztényeket gyalázó emberek többsége nem veszi a fáradtságot hogy megismerje a közösségüket és azt az erőt ami innen árad, csak vélt vagy valós sérelmei miatt kompenzál a folyamatos sértegetéssel. Tőlem semmit sem veszel el ha hitbéli meggyőződésemet gyalázod.
Vesztenivalód ebben a dologban csak neked lehet.
A propis kommentjeidet olvasva gazdagon találni hasonló megjegyzéseket.
Mégis miből gondolod hogy egy fikarcnyival is különb vagy ezután a cigányozós, zsidózós, buzizós, komcsizós, fideszezős gyalázkodóktól? Válasz erre Tetszik 2012. április 12., 15:39 Jelentem
Jó volt az anyag Henrik. Válasz erre Tetszik2 2012. április 12., 16:58 Jelentem
Az én elméletem az "UFÓ-ságról" annyi,hogy ha a Nap egy közepes méretű csillag és kering körülötte tízen akárhány bolygó(vagy franc tudja mennyi).Akkor ha felnézel az égre egy tiszta égboltú nyári estén-éjjelen,amikor látszik a Tejút.Na,akkor abban a felfoghatatlanul rengeteg csillag körül mind körül kering legalább csak 1 bolygó,akkor az is lehet annyi szerintem,hogy lehessen élet rajtunk kívül is.
A témához meg annyit,hogy miért pont őt? :) Válasz erre Tetszik 2012. április 12., 17:11 Jelentem
@vidrapok: tetszik!Már pedig UFO-k igen is léteznek.Ha nagyon ritkán berúgtam,Én is láttam néhányat,sőt rókát is repülni.Csak utána rohadtul fáj a fejem,így ma már nem UFO-zom. Válasz erre Tetszik2 2012. április 12., 19:48 Jelentem
@Feraj49: Olyankor a földön vagy magadon kívül vagy? Válasz erre Tetszik2 2012. április 12., 19:53 Jelentem
@varrólány: pia mennyiség kérdése!De a legrosszabb mindkettő ! Válasz erre Tetszik2 2012. április 12., 19:56 Jelentem