Egy hete kórházban kezelik a 4 és fél év börtönbüntetésre ítélt színészt. Damu Roland az orvosszakértő döntésére vár, aki kimondja a végső szót a börtönbevonulásáról - írja a Blikk.
Pszichiátrián kezelik Eperjest A norvég mészáros pszichiátriára kerülhet, de inkább meghalna Popsztár lett WozniackiA Bee Gees egykori tagját néhány napja szállították kórházba súlyos tüdőgyulladás miatt, állapota azonban mostanra válságossá vált és kómába került.
35 milliárdba kerül a Puskás-stadion A szója barát vagy ellenség? Jódhiány is állhat a súlygyarapodás hátterébenA szárnya károsodott, még a legyek is beköpték, mágnessel azonban meg tudták gyógyítani.
Ezúttal Dohában mászott fel csütörtökön egy toronyra a Pókemberként emlegetett francia Alain Robert, akit már több ízben őrizetbe vettek különleges akciói után.

Szinte derült égből villámcsapásként érkezett a sávos reklámadó, amelyet a kormány a túlzottdeficit-eljárás alóli kikerüléssel indokol, ám ez a magyarázat megalapozatlannak látszik.

Bolyki György a blogján fakadt ki, szerinte társa ellopta az ötletét, amiből megszületett az Összetartozás dala.

A helyszínen rendőrök is jelen vannak, akik a hvg.hu olvasója szerint igazoltatják az ételért érkezőket.

Nem gondolkodott a saját életéről, amikor egy másik emberét kellett megmentenie.

A több százezer forintos ár mellett a gépek üzemeltetése is havi akár tízezres költséget jelenthet.

Orbán Viktor szerdán bejelentette, hogy Varga Mihály háromlépcsős megszorítási programját ő fordítva képzeli.

Másfél éven keresztül csapolta meg idős ügyfelei bankszámláját egy kaposvári nő.

Még érettségije sincs, mégis az országgyűlés padsoraiban hoz fontos döntéseket Balogh József, a korábban fideszes, most független országgyűlési képviselő.

Erőss Zsolt és Kiss Péter hivatalosan eltűntnek számít, ami valójában azt jelenti, hogy már biztosan nem élnek.

Katalin, Imre és Ferenc szivárogtatta ki a hangfelvételt - állítja egy fültanú.

A Népszínház utca, ahol bármit meg lehet kapni. A Házon kívül stábja a VIII. kerület hírhedt utcáját járta végig

A bajba került Erőss Zsolt felesége az RTL Klubnak nyilatkozott. Íme, a vágatlan interjú.

Az állam megkötötte a trafiknyertesekkel a szerződéseket, akik, ha kedvük tartja, akár trafikláncokba is szerveződhetnek.

"Talpaink egymásra lépnek" - ilyen, és ehhez hasonló sorokat énekelhet mostantól, aki szeretné "átélni a közösséghez tartozás örömteli élményét".

A desnivel.com szerint a Kancsedzönga csúcsát támadó 11 hegymászó közül 5-en odavesztek, köztük a két magyar, Erőss Zsolt és Kiss Péter.

Kolléganője, Pikali Gerda Rékasi Károly eddig titkolt kedvese, akivel a József Attila Színházban játszanak együtt - állítja a Bors.

Megpróbáltuk megtudni, mit tennének a kormánypárti képviselők, ha szociálisan rászorultként segédkezniük kellene a temetésben.

A show-man állítólag egy pályázaton nyert tízmilliókat a Rómeó és Júlia roma filmváltozatának megrendezésére.

A hvg.hu nyilvánosságra hozott egy résztelet abból a hangfelvételből, amely "bizonyítja, hogy Szekszárdon a Fidesz helyi képviselői döntöttek a trafikpályázatokról".

Lovak és mindenféle dolgok szálltak a levegőben – nyilatkozta a CNN-nek egy túlélő, lovasfarm-tulajdonos.
Nemecsek .szindróma ! Lakása ,van ,két helyen is bedolgozik ,mint hegedűs zenész ,az utca ,hobbi ,mi a probléma ! Szerintem . önmagát sajnálja a legjobban a világon ! Válasz erre Tetszik 2012. április 15., 20:38 Jelentem