Adele még csak 24 éves, de már több Grammy-díj tulajdonosa, és a világon legtöbb eladott lemez címével büszkélkedhet. Ám az ő életében is akadnak problémák.
Állítják: részegen akart pofozkodni a magyar énekesnő Részegen villantott feneket az énekesnő Bevalotta! Alkoholista volt a Grammy-díjas énekesnőHa jobban körülnézünk az utakon, akkor nagyon sok olyan járművezetőt lehet látni, aki kerékpárnak minősülő elektromos kerékpárral közlekedik. Ezek a kerékpárok kialakításukat tekintve két fajták...
Ismét kevesebb hitelt vettek fel a háztartások Bennégett az autóban a vezető Újtitkosnál Halálos balesete előtt ittas vezetésért bevitték a sofőrtSzabálytalan parkolás miatt megbírságolták Fürst Györgyöt, a Centrum Parkolási Kft. volt igazgatóját – írja az Index. A hírportál úgy tudja, hogy fel is jelentették a parkolási társaság egykori...
Itt az újabb botrány. Úgy tűnik, hogy magyar celebjeink nem tudnak úgy szórakozni, hogy abból végül ne legyen balhé.
Életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba egy perkátai férfit, akit a saját apja szúrt meg italozás közben. A 64 éves férfi a helyszínre érkező vejére is rátámadt.

A vagyonuk is rámehet Bara József agyonverésére azoknak a rendőröknek, akiket kényszervallatással és halált okozó testi sértéssel gyanúsít az ügyészség.

Szinte derült égből villámcsapásként érkezett a sávos reklámadó, amelyet a kormány a túlzottdeficit-eljárás alóli kikerüléssel indokol, ám ez a magyarázat megalapozatlannak látszik.

Bolyki György a blogján fakadt ki, szerinte társa ellopta az ötletét, amiből megszületett az Összetartozás dala.

A helyszínen rendőrök is jelen vannak, akik a hvg.hu olvasója szerint igazoltatják az ételért érkezőket.

Nem gondolkodott a saját életéről, amikor egy másik emberét kellett megmentenie.

A több százezer forintos ár mellett a gépek üzemeltetése is havi akár tízezres költséget jelenthet.

Orbán Viktor szerdán bejelentette, hogy Varga Mihály háromlépcsős megszorítási programját ő fordítva képzeli.

Másfél éven keresztül csapolta meg idős ügyfelei bankszámláját egy kaposvári nő.

Még érettségije sincs, mégis az országgyűlés padsoraiban hoz fontos döntéseket Balogh József, a korábban fideszes, most független országgyűlési képviselő.

Erőss Zsolt és Kiss Péter hivatalosan eltűntnek számít, ami valójában azt jelenti, hogy már biztosan nem élnek.

Katalin, Imre és Ferenc szivárogtatta ki a hangfelvételt - állítja egy fültanú.

A Népszínház utca, ahol bármit meg lehet kapni. A Házon kívül stábja a VIII. kerület hírhedt utcáját járta végig

A bajba került Erőss Zsolt felesége az RTL Klubnak nyilatkozott. Íme, a vágatlan interjú.

Az állam megkötötte a trafiknyertesekkel a szerződéseket, akik, ha kedvük tartja, akár trafikláncokba is szerveződhetnek.

"Talpaink egymásra lépnek" - ilyen, és ehhez hasonló sorokat énekelhet mostantól, aki szeretné "átélni a közösséghez tartozás örömteli élményét".

A desnivel.com szerint a Kancsedzönga csúcsát támadó 11 hegymászó közül 5-en odavesztek, köztük a két magyar, Erőss Zsolt és Kiss Péter.

Kolléganője, Pikali Gerda Rékasi Károly eddig titkolt kedvese, akivel a József Attila Színházban játszanak együtt - állítja a Bors.

Megpróbáltuk megtudni, mit tennének a kormánypárti képviselők, ha szociálisan rászorultként segédkezniük kellene a temetésben.

A show-man állítólag egy pályázaton nyert tízmilliókat a Rómeó és Júlia roma filmváltozatának megrendezésére.

A hvg.hu nyilvánosságra hozott egy résztelet abból a hangfelvételből, amely "bizonyítja, hogy Szekszárdon a Fidesz helyi képviselői döntöttek a trafikpályázatokról".
A részeg férj éjjel fél háromkor esik be az ajtón, a felesége már várja a sodrófával.
Az ittas tag ránéz az órájára és így szól a nőnek:
- Hülye vagy asszony? Éjjel fél háromkor is sütsz? Válasz erre Tetszik8 2012. június 21., 05:38 Jelentem
Itt sem volt részeg mondja az alteregóm :D
http://index.hu/belfold/2010/03/25/verzo_fejjel_talaltak_ra_kiss_erno_dandartabo Válasz erre Tetszik3 2012. június 21., 07:20 Jelentem
...a végén még ő lesz a károsult , meghurcolt áldozat !
( Legalább most törvényese hugyozhat , ahol neki jól esik !!:.))) Válasz erre Tetszik3 2012. június 21., 08:00 Jelentem
Sőt megmondta Ő ott sem volt csak a "hasonmása" ! Válasz erre Tetszik3 2012. június 21., 08:01 Jelentem
...és most örömében kijövetkor a falnál... nem! - most egy barnát dobott. :)) Válasz erre Tetszik2 2012. június 21., 09:15 Jelentem
@sokanvagyunk: ...természetesen , törvényesen ! Válasz erre Tetszik2 2012. június 21., 09:25 Jelentem
"lehet hogy tán ittam, lehet hogy tán torgok, de részeg nem vagyok!"
Latabár Kálmán! A kis ujja többet ért mint ennek a hányadéknak! Válasz erre Tetszik2 2012. június 21., 09:32 Jelentem
Csodálkozom ! Akkoriban munkaköri kötelesség volt . :-) Válasz erre Tetszik 2012. június 21., 09:33 Jelentem
Most akkor mi is van?
Miről maradtam le? Válasz erre Tetszik 2012. június 21., 09:40 Jelentem
Nem jó a cím! Nem azt írták, hogy nem volt részeg, hanem az ittasságának mértéke volt az újabb szakértői vélemény alapján csak szabálysértési érték. Ez alapján a másik ittas vezetési ügyében nem visszaeső, mert ha az első csak szabálysértés, akkor ugye nem lehet az. Ekkor nem letöltendő szabadságvesztést kap és lefokozást. Visszahúzhatja az egyenruhát, megkaphatja a tábornoki nyugellátást. Ez nem lehet kevesebb kb havi 500 ezernél szerintem.
Összefoglalva: van az a pénz, amiért le is hugyozhatja a szakértőt. Válasz erre Tetszik7 2012. június 21., 09:47 Jelentem
Jól fölszögezték a plafont :) Válasz erre Tetszik1 2012. június 21., 11:01 Jelentem
Nem??... hát akkor??? Válasz erre Tetszik 2012. június 21., 12:53 Jelentem
Nem volt részeg,de aki ezt megállapította az viszont elmebeteg! Válasz erre Tetszik 2012. június 21., 13:05 Jelentem
A végén még Budapest Díszpolgára lesz! Ezt kívánja a mundér becsülete. Vízelhajtótól
vizelt, illetlenül tevének látva az épületet, persze józanul! A kocsik is már össze voltak törve, tőle kértek rendőrségi megállapítást, igazolást, hogy a biztosító tudjon kártalanítani. Csak az ami sántít, hogy enyhén volt illuminált! Válasz erre Tetszik1 2012. június 21., 15:09 Jelentem
Az akkori vérvétel? Ha meg nem volt,akkor pedig az összes rendőr,korrupt genya. Válasz erre Tetszik 2012. június 21., 16:26 Jelentem
@Crazy Globe: reggel fél 6-kor történt az eset, de csak 11 órakor állították elő és akkor 0,555 ezrelék volt az alkohol szintje! na most a szakértő visszaszámolta és kijött neki 1,45 ezrelék.Na most jött egy újabb szakértő aki szerint csak 0,714 volt a tett elkövetése közben. Örülök, hogy nálunk korrekt, megbízható, szakmailag kiváló igazságszolgáltatás működik és 5 (!!!) év után is tudják a tutit:( Annak is örülök, hogy nálunk ilyen becsületes, talpig férfi (hahaha) dandártábornokok szolgálják a hazát akikre felnézhetünk mi a nép egyszerű gyermekei!! Válasz erre Tetszik1 2012. június 21., 18:03 Jelentem
Majd még ez is követel havi másfél milliót, meg egy 170 millkós lakást mint a csalópali. Válasz erre Tetszik2 2012. június 21., 19:22 Jelentem