Gyakorlatilag se szeri, se száma a piacon kapható számítógépes játékoknak, amik jó részében lőni kell, de legalábbis harcolni, pisztolyt felhúzni, célozni, és elsütni. De jó, ha tudjuk, hogy még ha elveink szerint soha nem is fognánk pisztolyt egy másik emberre, ha sokat ülünk a számítógép előtt zombikra vagy akármi másra vadászva, az éles fegyver is könnyebben elsülhet a kezünkben - állítják szakemberek.

Forrás: kamaszpanasz.hu
Feltöltő: bogyó
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Zsoel
Áh, már az én időmben (kilencvenes évek közepe) is voltak akkori színvonalon mérve elég jó minőségű FSP játékok (a nagy klasszikus Wolfenstein 3D, Doom, később Quake, Unreal stb.), aztán mégsem lettünk a kortársaimmal lövöldöző vadbarmok. (Pedig szerettem a Wolfensteint, nosztalgiából néha még ma is játszom vele egy-egy félórácskát.) Sőt, már a jóval primitívebb, korai Commodore 64-es játékok, sőt az azt megelőző videojátékok nagy részében is felfedezhető az "ellenség" valamilyen módon való megsemmisítése, elpusztítása. Ezek az emberekben sajnos mind a mai napig meglévő agresszív, rombolásra, pusztításra való hajlam és vágy kiélését célozzák. Én azt mondom, a számítógépes lövöldözős játék tulajdonképpen még jó dolog is, ha az ember úgy használja, hogy ezen keresztül levezetheti a benne felgyülemlett agressziót és pusztítási hajlamot. Magyarul: inkább lőjön le virtuálisan egy szekérderéknyi ellenséget, mint hogy kirúgja a buszmegálló üvegoldalát, kitördelje a facsemetéket, vagy éppen felborogassa a kukákat.
Sokkal nagyobb baj az, ha az ember (vagyis a gyerek, hiszen a valóság és a képzelt világ közti különbözőségek kezelését gyerekkorban kell megtanulni). Ha a gyerek mögött nem áll szerető család, aki biztosítja számára az otthon melegségét, megerősíti benne azt az érzést, hogy baj, kudarc, lelki válság esetén van hová fordulnia, aki megtanítja neki, hogy egy dolog a számítógép virtuális világa, és másik dolog a valós élet, nos, akkor bizony fennáll a veszélye annak, hogy gátak és korlátok hiányában kontroll nélküli gyilkológéppé váljon, ha úgy hozza a helyzet. Erről viszont korántsem a számítógép tehet, mivel ilyen jelenség már bőven a számítógépek kora előtt is létezett (amely viszont megint csak a családi tűzhely hiányára vezethető vissza).
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Dulcinea
Egyetértek @Zsoel-lal! mindent leírt ebben a témakörben, amit csak lehetett!

Tud valamit ez a fiú!:))
Feraj49
@Zsoel: Valóban nem a számítógép ,hogy "kontroll nélküli gyilkológéppé váljon"!Azokat a programokat valakik megtervezték /szándékosan/,majd engedélyezték a legyártását és árusítását.USA ebben már jóval előttünk járt,az ő gyerekeik ezen nőttek fel.Mit látok a tv. Afganisztáni tudósításában ? Az amcsi katona gyerek tank biztonságából lövi a fegyvertelen lakosokat,miközben mondja a társának "-olyan ez mint egy videojáték "
"Gyönyörű jó játék" !
Feraj49
@nola: Én határőr kiképzést kaptam sorkatonaként. Ott azért a lövészeten kivül fegyelemre,/ami nem ártana néhány fiatalnak most sem/,rendre,állóképességre, tűrőképességre, engedelmességre és tiszteletre tanítottak.Ez még nem lett volna baj ,csak módszerek ahogyan tanították a bunkó őrvezetőktől egyes hivatásos tiszthelyettesekig.Az a szomorú amit Zsoelnek is leírtam.játéknak veszik az emberi élet kioltását. Csak addig amíg vissza nem lőnek,mert a legtöbb játék végén azt újra lehet kezdeni.És a valóságban ?
deviance
a need for speed sorozattól sem lettem notórius utcai versenyző
sza
@Zsoel: Nekem azért le vannak tiltva az erőszakos illetve pornó oldalak. Nem akarok kockáztatni . A kisfiam 8 éves.
Feraj49
@deviance: Ebben igazad van,de nem mindenki kapott megfelelő neveltetést mi Te.
Nem akarlak megbántani,de a gyerekek a tv.-ből a játékokból,és a környezetükből tanulnak,tudom ezt nem kell ecsetelnem. A sok gyerek közt vagy megfigyelhető,a kisebb gyerekek azt játsszák amit előtte való napokban láttak a tv.-ben. /pl.óvodáskorúaknál a legjobban nyomon követhető / Ebből még nem az következik,hogy bűnöző lesz,ha csak naponta nem azt látják.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.