Elmúltam negyven éves, és vágytam egy normális társra. Néhány hosszabb kapcsolatom is volt, de egyik sem fejlődött a házasságig, és a gyerekvállalásig, bár kettő is több, mint három évig tartott. Mindig véget értek, mielőtt igazán szorosra fűztük volna. Nem találtam meg a társam, a két hosszú kapcsolatomban is az első egy-két év jól működött, aztán mindkettőnk részéről csillapodott a lelkesedés, a harmadik év végére pedig már leginkább csak egymás mellett éltünk, nem egymással, nem volt értelme folytatni. Persze, ha összeházasodtunk volna egy éven belül, akkor lehet, hogy másképp alakul, és lehet, hogy a házastársak is hasonlóképpen unják egymásért pár év után, de őket talán összetartja a papír, a gyerek, a közös lakás, az anyagiak.

Forrás: nokorszak.hu
Feltöltő: Angelika
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

libabor
Hát, majdnem. Nem nagyon hallottam sikertörténeteket. Neked meg 40 évesen, még ha annyira vágysz is társra, hogy majd bele halsz, lehetne több eszed.
ila51
Jó hogy ennyivel megúsztad ! Akármennyire is modern egy nő , az elsőre legalább ne Ő szaladgáljon...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.