Gerendás Péternek elege lett, az 56 éves művész a Facebookon írt hosszú búcsúlevelében jelentette be, hogy elköltözik az országból. "A mocskos zsidózás, a nácik szerecsenmosdatása, a politika kufárkodása az emberek létező előitéleteivel, a már szinte természetes hétköznapi terminológiává lett bizonyos “zsidó háttéruralomról, zsidó bankárokról “ szóló hazugságok, összeesküvéselméletek és ezzel egyidejüleg a jól bevált bűnbakképzés általánossá válása , a folyamatos cigányozás, buzizás miatt régóta fontolgattam a távozást" - írta.

A teljes szöveg:

Búcsúlevél kicsit másképp…….

Nagyon fájnak nekem azok a mondatok amelyeket le fogok írni, de nem dughatom tovább a fejemet a homokba. 15 lemez, számtalan rangos díj után úgy döntöttem, hogy befejezem itthoni tevékenységemet. Ennek számos oka van.
Az egyik ok a hazánkban tapasztalható fasizálódás.
Néhány éve történt , hogy az utcán egy negyven körüli
hölgy amikor meglátott azt mondta “te szemét patkány” Úgy éreztem, a szívemből egy darab, kitépve ott gurult el az aszfalton. Azon gondolkodtam miféle gyűlölet bujkál ma az emberekben, amikor én, aki nem vagyok politikus (náluk szakmai ártalom az ilyesmi),
televízió interjúim során a gyermekeimről beszéltem, zenémmel, vagy szövegeimmel, viselkedésemmel senkit nem bántottam , ilyet váltottam ki valakiből, aki feltehetően anya, vagy az lesz egyszer. Pedig engem legtöbben arról ismernek, hogy sok gyermekem van. Még ma is ott állok az utcán, megdermedve.
A mocskos zsidózás, a nácik szerecsenmosdatása, a politika kufárkodása az emberek létező előitéleteivel, a már szinte természetes hétköznapi terminológiává lett
bizonyos “zsidó háttéruralomról, zsidó bankárokról “ szóló hazugságok, összeesküvéselméletek és ezzel egyidejüleg a jól bevált bűnbakképzés általánossá válása , a folyamatos cigányozás, buzizás miatt régóta fontolgattam a távozást. De van egy “gulyás feelingem”, mint ahogy egy Klauzál téri sólet életérzésem is. Az anyanyelv, a hazám iránti forró szeretetem, a költészet, az irodalom, Bartók, Kodály, József Attila, Kosztolányi, és a többiek, idekötnek. Szakmailag soha nem volt szerencsém. Más híres előadókat kísértem, egy méterrel a hátuk mögött, és ennek szimbolikus jelentősége is volt.
A második vonalban születtem, és ott is maradtam. Később a saját lábamra álltam. De a Rádiók nagyon keveset játszották a dalaimat, emiatt nem lehettek slágerek azok. Az elenyésző számú koncertek helyét átvették a vendéglátó helyek és a céges, sonkatekercs mellé játszott aláfestő zenék. Utáltam, ahogyan hátat fordítva zabáltak jólöltözött hölgyek, urak, akik felettébb leszarták a produkciót. Ma már ezeket visszasírom, mert játék közben a számlakönyvemre koncentráltam, a családomat tartottam el abból, hogy a művészetemet a kaszinótojás mellé felszolgálták. De ma már nincsenek ilyenek. A cégek csődbe mentek, de addig még gyorsan, a helyemet átvették a napi rendszerességgel jelentkező tehetségkutatónak álcázott valóságshowk hősei, akik három percig tündökölnek, de utánuk folyamatosan jön az utánpótlás, és mivel tehetségekben rendkívül gazdag ország vagyunk, kilátás sincs arra, hogy az elkövetkező 30 évben ne takarja ki valaki néhány percre a napot. Koncertek nincsenek. Felkérnek, aztán lemondják.
Öt évente csinálok baráti segítséggel, saját szervezésben egy-egy nagyobb produkciót, de két hónap próba, felkészülés ,az életművem bemutatása után kicsit zsebbe kell nyúlnom a végén, miután mindent kifizettem. Maradnak a vendéglátó helyek, ahol mikroszkopikus összegeket fizetnek, és néha még abból is alkudnak. Volt egy nagyon jó színházi ötletem is , de senkit nem érdekelt, de mégcsak vissza se hívtak, hogy ezt elmondják nekem.

Az életem során összegyűjtött javaimat eladtam, amit mind feléltünk. Zongora, ami sokat jelentett nekem, gitárok, amelyeket a spórolt pénzemből vettem. Néhány hete egy 30 éve dédelgetett 66-os Stratocaster gitártól váltam meg, amelynek eladása(nagy érték) pont egy hónapi megélhetésünket bitosította. Pedig nem élünk nagy lábon. Ez nem normális dolog. Ez az ország élhetetlenné vált . Értéktelenné vált az érték. Felment az ára a selejtnek. A gyermekeim az iskolában akkor vannak megdicsérve, ha mozdulatlanul ülnek a padban, mint a robotok. Az ablak akkor nyílik ki automatikusan, ha a műszer oxigénhiányt jelez . Igazgatói intőt kapnak jelentéktelen csínyekért. A zeneiskolában (ahol zenével elenyészően keveset foglalkoznak) lelkipásztori jellemzést kérnek, és választanunk kell ,hogy hittanra járunk, vagy etikára, amivel alaposan körül tudják rajzolni, mindenki identitását. Folyamatos Apeh szorongatásban vagyunk , 3 havonta inkasszóznak ,mert a Bt. Költségeit ha van bevételem, ha nincs, fizetnem kell. De időnként jön 20 ezres parkolási bírság, eladhatatlan zártkerti ingatlanon lévő használhatatlan sufni utáni 40 ezres építményadó, elviselhetetlen telefonszámlák, 3 Ft 50 fillérért vett I phone –ok amik a hűségnyilatkozat lejárta után (pont amikorra szétesnek) 300 000 Ft-ba kerülnek. Büntetések , 71 ezres gázszámla, 30 ezres villanyszámla és kocsira felvett 5 éve fizetett frankhitel (amiből még 1 év hátravan) pedig amikor megvettem már 200 000 km volt benne. A ház ugyan tehermentes, de bármikor ráterhelik a tulajdonlapra, esetleg valamilyen kifizetetlen számla miatt, így akár mi is hajléktalanok lehetünk. 6 kiskorú gyermekem van, de igazából a jövőképem kb egy hétre elegendő és az is eléggé lesújtó. Nemcsak a jövőtől félek már, hanem a jelentől.
Ezért úgy döntöttem, hogy elindulok valamerre. Még nem tudom igazán merre. Dél felé, vagy inkább északra? Sikerül-e, vagy nem? 57 éves vagyok. Ennyi idős korában apám már vágta a centiket a nyugdíjhoz. Nekem se nyugdíjam nem lesz, se centim.
Nem vagyok hajlandó korrumpálni, vagy pártokhoz, politikusokhoz dörgölődzni. Nem vagyok képes könyvet írni “hogyan veszítettem el a szüzességemet” .Nem tudok tanítani ,nincs türelmem hozzá,mert folyamatosan arra gondolok,miért kell ezzel kínlódnom, vannak nálam sokkal képzettebbek, akik nálam ezt jobban csinálnák, amihez meg én értek,, azt meg nem csinálhatom.
Egy másik országban kell valahol meghúznom magam egy ideig, és bízni abban , hogy van olyan hely a Világon, ahol értékelik amit én tudok. Mert itt nem, ezzel jobb szembesülni. A gitáromba kapaszkodok, mint egy hajótörött. De nem azért írom ezeket, mert sajnáltatni akarom magam, Isten őrizz! Megoldottam mindig, és most is meg fogom. Bízom a tehetségemben. Idáig mindig én tartottam a lelket a barátaimban, bizonyos “napsütésről, meg madárfüttyről” beszéltem,de már nem tudok ilyen okosakat mondani. Muszáj visszakapnom a reményt, a jövőképet, a mosolyt, hogy gyermekeimre úgy nézhessek, ahogy néhány éve.
És miközben ezt írom, kislányom Róza idehozott egy papírt “Boldog Húsvétot apu”…

134 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kerék
Menjen engem biztos hogy kurvára nem zavar.

Engem meg rohadtul zavar, hogy a cigányok büntetlenül gyilkolnak, erőszakolnak meg idős embereket, hogy rabolnak és csak szaporodnak anélkül, hogy valaki gátat vetne ennek.

Zavar, hogy a fidesz semmit nem tud felmutatni, mégis hitegetik a buta embereket, hogy ez nekünk jó. Zavar, hogy meglopnak minket, az országot, hogy mindenki utál minket.

Zavar, hogy az mszp és a fidesz csak egymásra köpköd, közben tönkre teszik az országot.

Zavar, hogy a zsidók mindenbe beleszólnak, hogy minden hol ott vannak (nem csak itt a parlamentben,de külföldön is sok helyen), hogy picsognak mint a fürdős kurvák, ahelyett hogy kussban lennének azok után amit kaptak.

Zavar, hogy sok ember nem lát át a sűrű ködön ami a fejében van,és úgy tesz mintha semmi baj nem lenne.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
pesti
@rézfánfütyülős: Igazad van. Izlések és pofonok különbözök.
Ízlésről értelmes ember nem nyit vitát, ostobákkal meg én nem állok szóba!" Ne strapáld magad.
Ízlésről értelmes ember nem nyit vitát, ostobákkal meg én nem állok szóba!"
A nívód felülmulhatatlan.Gratulálok az észkombajnak.
JAJMÁR
Szomorú! De itt nem is az ízlés a lényeg, kedves nagyon értelmes ember! Persze, kell az intelligencia, és a gerinc ! Ez bizony vagy van, vagy nincs! Gerendásnak van! Hogy mi a lényeg? Íme: Ő nem azért írta meg ezt a levelet, hogy a művészetéről hozzá nem értő emberek vitatkozzanak, és nem azért, hogy őt személy szerint sajnálja bárki! Gerendás egy jelenségre hívta fel a figyelmet, amely ebben az országban terjed, és amely miatt nagyon sokan elhagyják az országot, annak ellenére, hogy ismerik a kultúráját, és szeretik, és letettek már valamit arra a képzeletbeli asztalra, abban a hitben, hogy békében és nyugalomban élhetik le az életüket a hazában. (Lényegtelen, hogy ezt itt elismerik-e vagy sem!) Megírta ezt a levelet, abban a reményben, hogy talán lesznek olyan magyarok, akik odafigyelnek, akik megértik, akik jóval messzebb látnak zenei ízlésnél, megélhetési problémáknál.
rézfánfütyülős
@pesti: Látom érintett vagy!
Nem baj, tanuljál az soha nem ártott meg senkinek.
pesti
@rézfánfütyülős: Nagyon igazad van!Most tanusítottad.
DogAdventures
Mindig mások által vagyunk megítélve.Többet nem érdemes erről mondani.Nem érdemel semmi többet.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.