Hétfőn este váratlanul véget ért az V. kerületi polgármester luxustáskájának árverése. Az aukció eredetileg május 1-ig tartott volna, azonban tegnap este zárolták a liciteket és hozzászólásokat sem fogad már a rendszer.

Az árverés adatlapján annyi szerepel, hogy a termék sikeresen elkelt 1 millió 100 ezer forintos ajánlatnál, melyet a nem sokkal korábban regisztrált "Jougyert" nevű felhasználó jegyez.

Váratlanul félbeszakadt Rogán táska árverése

"A táska eredeti árának többszöröse jött össze, úgy érzem, ennél több már nem várható érte. Ezért, és azért, hogy az adományt váró család a lehető leghamarabb megkaphassa a támogatást, lezártam a licitet. Egymillió egyszázezer forint nagy pénz, többszöröse annak, amit ez a táska ér, ez is azt mutatja számomra, hogy aki komolyan licitált, csak azért tette ezt, mert tudta, hogy súlyos problémákkal küzdő családon segít ezzel" – írta a kommentelőknek Rogán Cecilia, a politikus felesége.

"A táskáért kapott összegből, ahogy ígértük, ki fogjuk fizetni egy nehéz helyzetben lévő belvárosi család rezsitartozását. A maradék pénzt a Cerny Alapítvány és az I. számú gyerekklinika javára fordítjuk" – folytatta.

Az V. kerületi polgármester és Fidesz-frakcióvezető sokat kifogásolt Louis Vuitton darabja még csütörtökön került fel az aukciós oldalra azután, hogy ismét beszédtéma lett.

35 hozzászólásarrow_drop_down_circle

hallgatag
Két gondolat jár a fejembe, el is mondom:
1. A táska kinai hamisitvány volt, erre rájöttek,
és jobbnak látták egy hatalmas összegért inkább odaadni...

2. Belépett a NAV, és zárolta...
A Vaterán alá kell irni, hogy ekkora összegü licitálásom van...
Savanyú a szölö...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
pacsni
@pacsni: a fejèt kellene elàrverezni!
QQCSI
@pacsni: Ki az a hülye, aki arra licitálna?! :)
drficsor
Oppopphopp.
Felhasználói összefoglaló: Jougyert(0)
Nem ellenőrzött vásárló! Mit jelent?
mariaberta
Ezért a szar táskáért ennyi pénz? Tényleg hülyék az emberek.
Macsi
Pedig épp meg akartam volna venni! Bár egy használt, büdi tatyót az újnál drágábban... nem, mégsem :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.