A középkori lovagi szerelem

A lovagi szerelem úgy él a köztudatban, mint ideális, érzelem gazdag és tiszta párkapcsolat, amelyben valósággal piedesztálra van állítva a nő, akinek szerelméért, sőt egyetlen mosolyáért érdemes mindent, még az életet is kockáztatni, akinek még a legfurcsább óhaja is parancs. A korabeli források – elsősorban a trubadúrköltészet ránk maradt remekei – szerint azonban a középkori lovagi szerelem sokoldalúbb és összetettebb volt: a légies, minden testiségtől megtisztított szerelem képzetétől a puszta érzékiségig terjedt. Égi magasságokba helyezett, már-már szentként imádott hölgyek és hús-vér földi nők egyaránt lehettek a trubadúrok múzsái. középkori_lovag A lovagi-udvari szerelem elmélete platonikus keretben érhető meg. A késői trubadúroknál jelenik meg a Danténál is uralkodó, teljesen légies, minden testiségtől megtisztított szűzies szerelem. “A szerelemből születik a szűziesség” – mondta Guilhelm de Montanhagol.