Farkaslakán született 1897-ben és neve hivatalosan Tamási János TÁron volt. 13 éves koráig szülőfalujában nevelkedett. Ekkor történt, hogy rokona pisztolyával játszadozott, a pisztoly elsült a tenyerében és szétroncsolta bal hüvelykujját. Ennek köszönhető, hogy szülei alkalmatlannak vélték a falusi munkára és Tamási Áron préposthoz, a fiú nagybátyjához fordultak, szerezné be egy iskolába. Így került ingyenes növendéknek a székelyudvarhelyi gimnáziumba. 1917-ben hadi-érettségit tett, mert besorozták a császári és királyi 46. gyalogezredbe. Kiképzéskor, midőn a hasra fekvést gyakorolták, mutatta meg csonkulását. Az orvos "szamár volt fiam, aki besorozta" megjegyzéssel felmentette a szolgálatból. De nem szerelték le, hanem postásnak Boszniába vitték, majd onnan Gyulafehérvárra került tiszti iskolába. 1918-ban Piavénál harcolt az olasz harcvonalban; hadapródjelölt őrmester lett. A háborút követően a kolozsvári egyetem jogi karán, majd a Kereskedelmi Akadémián tanult. Egy ideig...

Forrás: baloghpet.com
Feltöltő: halasi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.