Az Audi kombi szombat délelőtt, egy szemtanú szerint, legalább 140-el csapódott egy Hondának Vácnál.

A száguldó autóban ülő H. Dávid a Blikknek azt mondta, nem versenyeztek. Az összegyűrődött roncsban egy nő és férje azonnal meghalt, kislányukat, barátnőjüket, T. Zitát és az ő gyermekét súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

A lap szerint azonban több szemtanú állítja, egy harmadik autóval versenyeztek, amikor a szerencsétlenség történt. H. Dávid szerint abban az autóban valóban az ismerőseik ültek, akikkel együtt indultak Gödöllőről egy házibuliból, egymás mögött akartak maradni, de nem előzgették egymást.

A Blikk úgy tudja, a Hondában utazó család és ismerőseik Debrecenből tartottak Vácra, mert kisvasutazni szerettek volna. A szülőkön a mentők már nem tudtak segíteni, súlyos sérüléseikbe a helyszínen belehaltak.

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

szöszmösz
Akárhogy ragozom gondolatban az eseteket mindig eljutok arra a végkövetkeztetésre, hogy
tahó, bunkó kulturálatlan népség vagyunk, igazi balkániak.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Yoda69
@gödörben: Az alatalam irt okot arra irtam, hogy miert a vetlenek halnak meg tobbnyire a balesetben.
Termeszetesen a baleset keletkezesenek fobb okai, amiket te is irtal.
Meine Ehre heisst Treue
@human: Az eltelt évek sem adják vissza a gyermek szüleit.
human
@Meine Ehre heisst Treue: De addig sem öl meg mást.
Meine Ehre heisst Treue
@human: De öl a többi felelőtlen. Egy másik, ezzel foglalkozó cikk kapcsán vázoltam 5 pontban, hogy mivel lehetne az ilyen gyilkosságokat megelőzni...
human
@Meine Ehre heisst Treue: Kíváncsi vagyok rá. Megnézem.
Meine Ehre heisst Treue
@human: Itt van egyben:

Az ilyen elmebeteg hülyeségre is (mint minden másra) van megoldás. Hogy kinek jó, kinek nem, az más történet:
Első lépésben le kellene csökkenteni az autók számát, amely már önmagában pozitív változásokat okozna. Ezen a téren a fő csapásirány a járművek életkora lenne, tehát csak a 7 évnél nem idősebb gépjármű maradhatna forgalomban, a többit egy tollvonással ki kellene vonni a forgalomból és azonnal mehetnének a bontóba és a kohóba.
Második lépés már a sofőröket érintené: a megmaradt, érvényes vezetői engedéllyel rendelkező figurákat egy alapos pszichológiai vizsgálatnak kellene alávetni, így ki lehetne szűrni a vezetésre teljesen alkalmatlan (pl. agresszív) embereket.
Harmadik lépésben a maradékkal KRESZ vizsgát csináltatni, majd 2 évenként időszakos vizsgát. Aki nem felel meg, pótvizsga, ha úgy sem, akkor megy a levesbe (3 alkalom után), hiszen a közlekedés veszélyes üzem.
Negyedik lépés: középfokú végzettséghez kötni a vezetői engedély megszerzését.

Na ezek után jobb lenne a helyzet! A minőségre kellene törekedni, nem a mennyiségre!
Inkább járjon a paraszt biciklivel, taxival, busszal, stb. mint, hogy vétlen emberek életét és testi épségét veszélyeztessék vezetésre teljesen alkalmatlan semmirekellők. Válasz erre T

Ötödik lépés:
Új nagy teljesítményű biciklit (mások motornak hívják a 2 kerekűeket) valamint az összes új autót gyári teljesítménykorlátozással engednék forgalomba.
A régebbi modellek esetében pedig (7 éven belül persze), a műszaki vizsga alkalmával a tulaj kontójára korlátoznák le a teljesítményt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.