Magyari Márton, a Magyar Testvéri Börtöntársaság ügyvezető igazgatója nemcsak a börtönök világát ismeri, hanem mellette fotóz is. Kisgyermek kora óta jár a Jász-Nagykun-Szolnok megyei kis községbe, kezdetben, hogy pihenjen, de mostanra már azért is, hogy a kikapcsolódást összekösse a szenvedélyévé vált fotózással. Az elmúlt hét esztendőben arra törekedett, hogy egy kis település mindennapjait úgy mutassa be, hogy az ott élők is felfedezzék benne saját környezetük, munkájuk és településük szépségét. Nem volt könnyű dolga, hiszen a 2013. januári adatok szerint 676 fős településen alig van munkahely, a lakosok – néhány, kizárólag a földművelésből élő gazdán kívül – csak a környező városokban tudnak dolgozni.

Forrás: librarius.hu
Feltöltő: asztali
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

varrólány
A cím félreérthető de a cikk az igazán szép.

." Magyari Márton nem az omladozó házakat, a szegénységet kereste, hanem az e mögött meghúzódó és felfedezhető szépséget. Az itt élők természettel való szimbiózisát, a gyermekek játékát, a tiszavirágzás páratlan élményét, az emberközelséget."...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.