A Forbes magazin először jelentkezett magyarországi listával, amiből most az derült ki, már nem Csányi Sándor a leggazdagabb magyar.

Az OTP Bank vezérét megelőzte az erotikus webkamera-szolgáltatásból meggazdagodott Gattyán György. Tavaly még a harmadik helyen tartották számon, az első helye pedig azért is meglepő, mert időközben a kedvezőtlen hazai körülmények miatt Luxemburgba kellett költöztetnie a cégét. Vagyonát így is 174,3 milliárd forintra becsülte a Forbes.

Csányi 159,5 milliárd forintjával a második helyre szorult, a harmadik Demján Sándornak pedig 146,3 milliárdja van a magazin számításai szerint. Először került a leggazdagabb milliárdosok listájára például Simicska Lajos, vagy Nyerges Zsolt. Orbán Viktor korábbi bizalmasa 45,3 milliárdos vagyonával a 16. lett, míg a Simicska jobbkezének tartott Nyerges 16,8 milliárdos vagyona a 31. helyre volt elég. Itt pedig az első 5 ember.

31 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Strong
Na a pornót kitiltanám a netről, vagy hülyére adóztatnám...

A Simicska, Nyerges "vagyonnal" azért nem kérkednék...mert annak java része adóforintok meg uniós támogatások lenyúlásából ered...
(Bár itt ugye Csányi úr is szóba kerülhetne)

(most azért megvizsgálom magamat is, hogy nehogy az irigység beszéljen belőlem - de talán nem)
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
mate03
@hattorihanna: Valahol,nálad az igazság! Aki tudja külföldre menekíti a cégét meg a pénzét!
perfekt
@csa-csa: szia. Bocsi nem akartam elvenni előled,de azt gondolom, rajtunk kívül néhány tízezer, ember is lojális a mágnással:))))
Hajócsavar
Elképzelem ahogy otthonában összeroskadva a tudattól, hogy már nem ő a Nr:1.. remegőkezébe temeti könnyektől eláztatott bársonyosra sminkelt arcát, majd egy köteg frissen nyomtatott húszezresbe fúj egy nagyot, tartalmát gondosan elkenegeti a Népszabadosság Orbánt ábrázoló címlapján. Homályos tekintettel a dicsőséges múltba réved, amikor még Simor Bandi volt az Istencsászár és neki tejelt, ha kell, ha nem a bamba buta nép...jut eszembe szarik az egészre :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.