Az államtitkároknak és a helyettes államtitkároknak szabad a vásár, több százezer forinttal egészíthetik ki a fizetésüket az állami tulajdonú cégeknél – írja a Blikk.

Miközben az önkormányzati képviselők ebben a ciklusban már nem vállalhatnak szerepet az önkormányzati cégek vezető testületeiben az új összeférhetetlenségi szabályok miatt.

A Nemzetgazdasági Miniszté­riumnál például néhány kivétellel a legtöbb vezetőnek van valamilyen igazgatósági tagsági vagy felügyelőbizottsági posztja – derült ki egy képviselői kérdésre adott válaszból. A Blikk által kikért lista szerint az álláshalmozási rekorder a jelen állás szerint a Miniszterelnökségen dolgozik, Bartal Tamásnak hívják, összesen öt tisztséget számoltunk össze a nevén.

Helyettes államtitkárként a szabályozási ügyekért felel a tárcánál 972 ezer forintért, emellett az MFB In­vest Zrt.-nél felügyelőbizottsági elnök havi 400 ezerért, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt.-nél felügyelőbizottsági tag díjazás nélkül, igazgatósági tagja az MMBF Földgáztároló Zrt.-nek és a Nemzeti Útdíjfizetési Zrt.-nek, az utóbbi két helyről kapott illetmény nagyságáról nincsenek információink.

A fizetési rekorder pedig egy másik miniszterelnökségi fejes, Polacsek Csaba havi 2 millió 22 ezer forintos jövedelemmel.

52 hozzászólásarrow_drop_down_circle

m.macskosz
Kizárt dolog, hogy Orbán ilyenekről nem tud, mivel pont ő rakja be a talpnyalóit ilyen frankó állásokba.
Tényleg nem szégyelli magát, hogy már szinte szünet nélkül csuklik az édesanyja?!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
evacica
@m.macskosz: Nem mert Orbánnak is minden ráfér a képére. Neki sem marad üres a tarisznyája, meg a kedves rokonoknak sem Lásd a veje cégeinek gyors gyarapodását, remélem hamarosan utoléri Mészáros koma vagyonát, persze a lányáék ügyesebbek, elvégre már 3 éve van diplomája a gyermeknek nyelvet is beszél, mint a többi diplomás, igaz azok nem viszik ilyen gyorsan ennyire, igaz nem is miniszterelnök a kedves papájuk!
evacica
@szandokan: Feléd nem a gyűlölet, ha nem a sajnálat van! Ritka elvakultságról teszel tanúbizonyságot, nálad a narancsos köd nagyon vastag!
kamazuka
@kisangyalom13: Én szívesen adok gyógyszerekre!
De tudod mit?Megfogom a kezed és elvisulek Németországba!
Ott nem a betegséged előtti állapotot akarja a gyógyellátás visszahozni,hanem egy sokkal jobbat.

Szerinted a minket kegyelem kenyéren tartók,vajon miért nyugatra járnak gyógykezeltetni magukat?
Strassnoff Ignác
Legviccesebb ahol a pali díjazás nélkül felügyelőbizottsági tag. :)))) Mert ezek annyira szeretnek ingyen dolgozni... :)))
De annyira kár ezeken rugózni! Ezek az apró csicskák bizniszei. Kicsi cafrangtok, amik a vályú alján maradtak.
Orbánnak szinte semmije sincs, még egy koszos autója sem, de úgy családilag milliárdos. Mert ugye anyu hót gazdag...
Pintér minden egyéb privát bulijáról lemondott, csakhogy belügyminiszter lehessen. azért valami módon még mindig ő a leggazdagabb kormánytag.. Nem tudom amúgy, hogy minek. Már csak hányni jár bele a lélek, a koporsón meg nincsen farzseb... De aki egész életében megszokta, hogy lop, az nehezen hagy fel vele...
szandokan
@evacica: Azért annyira nem kell sajnálnod. Elvakult meg már nem vagyok egy ideje.
szandokan
@m.macskosz: A stílusomon nem fogok változtatni, megtettem olykor, de már tudom, nem kellett volna. Többet kritizálok, kicsit toleránsabb leszek, talán ennyi, de mást senki ne várjon tőlem.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.