Kifizetődő a Gasztroangyal szerepe. Borbás Marcsi saját vállalkozással gyártja közszolgálati műsorait, tavaly nettó 154,8 millió forintnyi szerződést kötött vele az MTVA – írja a Bors.

Az MTVA nyilvános adatai szerint a Gasztroangyal műsorgyártása miatt tavaly kétszer kötött szerződést az MTVA Borbás Mária jól menő cégével, egyszer nettó 24 millió forint került a papírra, ami 13 adásra szólt, majd tavaly de­cem­ber­ben idén márciusig ismét rendelt a köztévé tíz epizódot nettó 18,5 millióért. A műsorvezető cége nettó 1,85 millió forintért gyártja le a Gasztroangyal adásait.

A műsorvezető 2014-ben egy másik műsort is szállított a köztévének, az Ég, föld, férfi, nőt,  amelyből 25 epizódot rendelt az MTVA összesen nettó, 112,25 millió forintért.

Borbás Marcsi közleményben reagált kedden a Bors cikkére, ezt szó szerint idézzük:

Meglepve olvastam a Bors tegnapi nyomtatott számában, valamint az online változatában is a rólam írt cikket, melynek címe: „Százötvennégy milliót kap a tévétől Borbás Marcsi”. A cikkben több ponton is valótlan, illetve a valóságot hamis színben feltüntető állítások szerepelnek, melyek a következők:

1. A cikk címe alapján arra a hibás következtetésre juthat az olvasó, hogy én magánszemélyként a televíziótól százötvennégy millió forintot kaptam. Azonban ezen állítás nem állja meg a helyét, ugyanis magánszemélyként nem állok szerződéses jogviszonyban a televízióval, azaz a megjelölt összeg nem az én magán jövedelmem.

2. Összességében a cikk sajnálatos módon kizárólag a számokra összpontosít, és olyan színben tüntet fel, mint aki a különböző televíziós műsorokért óriási pénzeket vesz fel a köztelevíziótól. Azonban a valóság az, hogy cégünk a műsorok elkészítésére kapott megbízást, ami a műsor teljes költségét magában foglalja. A televízió az elkészült műsorok után fizet és nem a műsorokban való szereplésért nekem, mint magánszemélynek. Az olvasó számára sajnos ez a különbség tétel nem egyértelmű és emiatt téves következtetéseket vonhat le. Úgy látszik, nem minden újságíró számára ismert tény, hogy egy műsor elkészítésének komoly költségei vannak, ugyanis az egyes epizódokon egy egész csapat dolgozik a szerkesztői előkészületektől kezdődően a fogatáson át egészen az utómunkálatok elvégzéséig, mindez több hónapos munkafolyamatot is jelenthet egy-egy epizód esetében. Ennek jelentős költsége van.

A Bors elmulasztja bemutatni a médiapiaci környezetet és kiragadja cégünk szerződéseit, azt sugallva az olvasónak, hogy kirívóan magas áron dolgozunk. Ez azonban nem igaz, cégünk az elfogadott átlagos piaci árakon dolgozik.

3. A cikkben azt állítják, hogy „a forgatás körülményeiről és költségeiről szerettük volna megkérdezni a műsorvezetőt is, de ő nem reagált megkeresésünkre”. Állításukkal ellentétben miután kerestek, többször is próbáltam visszahívni a Bors munkatársát, aki nem fogadta hívásomat. Ezt a híváslistámmal alá tudom támasztani. Ezen állítással a Bors azt sugallja, mintha bármi takargatni valóm lenne, és bujkálnék az újságírók elől, miközben erről szó sincs. Amint az Origo cikke is bizonyítja, nyitott vagyok arra, hogy műsoraimmal kapcsolatban tájékoztassam a sajtót.

A Bors egyébként ígéretet tett arra, hogy a megjelenés előtt láthatom a cikket. Erről is írásos bizonyítékom van. A cikket soha nem küldték el nekem.

A fenti valótlanságok, és a valóságot hamis színben feltüntető állítások közlésével a Bors jogszabálysértést követett el, amely alapján helye van a sajtó-helyreigazítási eljárás megindításának.

Tegnap a Bors cikkét tucatnyi portál vette át vagy szőtte tovább. Ezek közül egyetlenegy sem keresett meg engem, az érintett személyt. Egyetlenegy sem kérte a véleményemet vagy az állásfoglalásomat, így ezt olvasóik sem tudhatták meg. Kommunikálni kizárólag e közleményen keresztül, már reagálásra kényszerítve tudok.

Borbás Marcsi

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Desischado
Alaposan túl van fizetve! Elképesztő, hogy egyes embereknek ennyit fizetnek, ahelyett, hogy ebből a pénzből több igényes műsort gyártanának! Marcsikának van oka mosolyogni!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csa-csa
@Dr. Felipe: honnan tudod mennyi jár Neki?
egyébként is mi bajotok ezzel a csajjal?
Dr. Felipe
@csa-csa: Vele nincs baj de aki mutyizik le lesz csukva. A köztévé át lesz világítva előbb utóbb és ha kiderül a mutyi akkor sitt.
Desischado
@csa-csa: Hát ebben igazad van! De én sajnos nem kapok! Bár még kaphatok, ha szerencsém lesz! (nevet)
Feraj49
NAV azért is dolgozik ,hogy legyen miből kifizetni. De ki dönti el,hogy mennyit ér egy műsor ? A nézettség ? Úgy variálhatóak azok a számok , ahogyan csak akarják.
csa-csa
@Dr. Felipe: .."aki mutyizik le lesz csukva."
Először is bár mindenkire vonatkozna!, másodszor pont a Borbás Marcsiból nem nézném ki. Harmadszor sajnos nem lehetünk jelen, ezért nem tudhatjuk minden egyes mutyizás igaz-e.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.