Szombathelyen igazán kreatív menüsorral emlékeznek meg a március 15-ei nemzeti ünnepről – írja a nyugat.hu. A gyerekek az ünnep közeledtével trikolor színű krumplipürét kaptak ebébre.

Az étkeztetőcég azt mondja, régóta megemlékeznek egy-egy jeles ünnepről a közétkeztetésben. Így például Márton-napkor libaleves kerül az asztalra, míg decemberben karácsonyi fogások vannak terítéken.

Évek óta kapnak a gyerekek piros, fehér, zöld burgonyapürét. Arra törekedtünk, hogy egyrészt egészséges étellel szolgáljuk ki a diákokat, másrészt pedig a cégünk úgy gondolja, hogy a köznevelésből is ki kell vennie a részét, és ez is egy remek apropó

- mondta Rózsás Anikó területigazgató.

Piros-fehér-zöld krumplipürével ünnepeltek a menzán

A krumplipüré nem mesterséges színezékektől lett "magyar színű", hanem természetes anyagoktól: a burgonyát a piros részen céklával, a zöldön spenóttal színezik meg. Az igazgató szerint mikor a gyerekek meglátják az ünnepi menüt, többnyire azt vágják rá, hogy "Piros, fehér, zöld. Ez a magyar föld!"

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tivoli
Elég kreatív ötlet olaszosan tálalni. :-))
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
miazavalami
@levi: Lehet vámpírnak néztek...:-) Ők véresen szeretik!
Cicamama55
@adrenalink:A krumpli fasírozottal rendben van! De natúr tört burgonya céklás és spenótos tört burgonyával? Majd néznének rám idehaza a gyerekek, nem beszélve papusról, ha ilyen összeállítású kaját tennék eléjük, azzal a híg zöldség levessel, ami a képen látszott. Egyszer sikerült egy hasonló, rántott tök volt tök főzelékkel az ebéd. Ami szekát kaptam érte, azóta nem vetemedtem ilyen párosításra.
adrenalink
@Cicamama55: Egy kis tökös-mákos rétessel még megkoronázhattad volna az ebédet:))
m.macskosz
Volt munkahelyemről egy közeli étterembe jártunk kajálni, ott március idusára füstölt kölbásszal, keménytojással (sárgája nélkül), csemege uborkával töltött sült sertés karajt kaptunk, Nagyon guszta volt felszeletelve a trikolór!
Lendkerék
Igazgató úr! A nemes ötlet továbbfejlesztéséhez javasolja az étkeztető cég "területigazgatójának", hogy találják ki, milyen kreatív nemzeti étellel lehetne a gyerekeket ezekre az elragadtatott felkiáltásokra ösztönözni: "Ha a Föld Isten kalapja, hazánk a bokréta rajta!", "Erdélyt nem adjuk!", "Vesszen Trianon!", "Nem, nem, soha!"

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.