Még 2000-ben fedezték fel a könyvet de titokban tartották a létezését. A könyv Barnabás evangéliumát –Jézus egyik tanítványa– tartalmazza, és azt állítja Jézus nem a kereszten halt meg, sőt még csak nem is volt Isten fia csak egy próféta volt. Arról is ír, hogy Jézus élve távozott a mennyekbe, és Iskarióti Júdás került a keresztre helyette. Egy Török lap szerint a Bibliát egy csempészbandától kobozták el egy rajtaütéses akciósorozat során.

Feltöltő: Mézike
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

98 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Mézike
@verum: Na látod ez is érdekes. Azt hiszem ma már senki se tudja az igazat. A bibliát másolták, fordították. Sokszor, sokan saját belátásuk szerint.
Nehéz elhinni hogy máig az eredeti szöveg maradt fenn.
Ezt is nevezhetjük hamisításnak. nem gondolod?
Én hiszek egy teremtőben, hiszem azt is hogy valaki eljött, vagy eljön a földre. Ugye a zsidók szerint az nem Jézus volt...
De nézzünk már szét. Mivé lett az egyház?
Isten nem akart nagy gazdag templomokat. Nem akart mindenáron téríteni, nem akart csillogást.
Most mi van? Az ő nevében papok élősködnek rajtunk.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Mézike
@Csizmás Kond: Van kezdete. Az hogy az ember mikor nyiladozott az értelme eltöprengett azon vajon ha meghal hova lesz a lelke?
Aztán kezdett kialakulni a mitológia, a több istenhit, majd lecsendesedett az egyistenhitre.
Mert minden vallásnak ugyanaz az alapja. A lélek .
JAJMÁR
Az az igazság, hogy mielőtt ide beírtam, utánanéztem ezeknek - nem a léleknek, - hanem a Biblia keletkezésének... stb.
Szóval nem csípőből... :)
Persze, tanulja ezeket az ember, de a tudás kopik...

A Bibliát nem úgy olvassa az ember, mint egy regényt, bár vannak olvasható, könnyebb kiadások is. Még a papok is járnak bibliamagyarázó órákra, aztán a misén a szentbeszédben felolvasott részeket megmagyarázzák a hívőknek.
Ismertem egy papot - többet is, de ilyet nem - rendkívüli ember. Mintha egyenként belelátott volna az emberek "lelkébe", és ott "rendet" rakott, ha százan hallgatták, akkor mind a száznak. Úgy tudott beszélni, hogy a légy se zümmögött közben. Szóval ő pap volt :)
(ha valaki azt gondolja, hogy az ő lelkében mindig rend van... :)))))))))
az má' nem is ember.)
levi
@Mézike: Igen ezeket mind jól tudtam. A biblia nem más, mint egy erkölcsi útmutató, és azokkal, akik ezt elismerik és eszerint tekintenek rá, nincs is semmi bajom. Azokkal van gond, akik szószerint veszik .
Nil
A Vatikán nagyon jól tudja az igazságot hiszen a pápák hamisították meg a Bibliát hogy félelemben tartsák a népet - ők is csak az aranyborjút imádják valójában
Vizual
@JAJMÁR: Mindez pedig az agyban dől el és úgy tudom az nem matéria, nem bonyolódom bele.
qxy
@JAJMÁR: Na meg azt valaki cenzurázta is gondolom.
Most is láttam egy festményt, amin egy öreg Táltos oktatja a fiát.
Na én meg kérdeztem.- Ki festette ezt a baromságot? Mindenki le kurrogott. Hagytam is Majd el magyaráztam hogy a Táltos az tudással születik és nincs szüksége tanításra és egy Táltosnak nem születik Táltos fia soha.De akik erről írnak, és előadást tartanak, nem is tudják mi is az igazi Táltos.Na én így gondolom a biblia 80 % át.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.