Új változatot dobnak piacra az emberi érzelmeket szimuláló japán humanoid robotokból. A főként háztartási és irodai kisegítőnek szánt termék első sorozata múlt hónapban egy percen belül kelt el.

A SoftBank japán telekommunikációs óriásvállalat által fejlesztett, Pepper névre hallgató robotok nem csupán felismerni képesek az érzelmeket, hanem attól függően, hogyan viselkednek velük az emberek, képesek saját érzelmeket szimulálva reagálni.

460 ezerért vehet teljesen emberi robotot

A 198 ezer jenért (mintegy 460 ezer forint) árult Pepper első ezer példányát, komoly piaci sikert aratva, kevesebb mint egy perc alatt elkapkodták június 20-án. A vállalat most bejelentette, hogy internetes oldalán július 31-től újabb ezer példányt lehet megrendelni a robot következő változatából, amely egy felhő alapú számítástechnikai megoldás segítségével képes lesz adatokat megjegyezni és tárolni az emberi reakciókkal kapcsolatban.

A SoftBank tájékoztatása szerint tekintettel a nagy sikerre, minden hónapban ezer újabb példány várható a robotból. A termékhez mintegy 200 applikáció érhető el, köztük olyan is, amelynek segítségével Pepper angolt tud tanítani gyermekeknek.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

verőce21
Irodai kisegítőnek vennék én is egyet.
lópicigáspár
Emberi érzelmeket szimuláló... még szája sincs!!! :-)
verőce21
@szaboria1: (08:30) Pl. titkárnőt helyettesíteni, fénymásolni, különböző nyelveken tolmácsolni. Jogszabályokat idézni fejből azonnal, látványterveket készíteni, stb.
szaboria1
@verőce21: Akkor már te nem is kellesz a cégnek ha nem te vagy a tulajdonos.
Jankó123
Magyarországon a "biorobotokat" néhány éve még 300ft-ért lehetett megvenni!
Túlságosan drága a japán emberszerű robot, olcsóbb a hazai.
Magyar embernek magyar árut!
:-)))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.