Magángéppel utazott nyaralni Ibizára a filmügyi kormánybiztos, Andy Vajna felesége – írta meg a BorsOnline.

Az útról maga Vajna Tímea töltött fel húgával közös képeket Facebook-oldalára, holott ilyesmiért korábban dorgálást kapott férjétől – emlékeztetett az újság.

Vajna Tímea magángéppel ment luxusnyaralásraForrás: Vajna Tímea/ Facebook

A BorsOnline annak is utánaszámolt, mennyibe kerülhetett egy ilyen kis kiruccanás a buliszigetként elhíresült Ibizára.

Óránként 2200 eurót kell fizetni a gépért, az mindegy, hány utast szállít, az azonban fontos, hogy oda-vissza ki kell fizetni. Budapest és Ibiza között négy óra a repülési idő, ami átszámítva több mint ötmillió forintot jelent. A gépet két pilóta vezeti, akiknek az elszállásáról is gondoskodni kell egy hosszabb utazás során. Úgy is dönthet a vevő, hogy visszaküldi a gépet, de akkor értelemszerűen négyszer teszi meg a távot, ami jelen esetben több mint tízmillió forintot jelent

- mondta el egy szakértő a lapnak.

A lap azt is megjegyzi, nemcsak a gép kerülhetett sokba Andy Vajnának, hanem feleségének és húgának szállodája is bőven meghaladhatta a százezres összegeket.

80 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
A ,,nemzeti hörcsögünk,, által besepert milliárdokat szórja szét ez a semmi kis gusztustalan luvnya)))))))))
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Commneter
@eugen4402:D

Nem lesz könnyű a dolgod Pápa Mobil témában, immár van kétéltű vetélytárs is.
This trabi tooks part in a fun-race called "Flotte Notte" in Germany, near Berlin.
cdn.ipernity.com/101/12/27/791227.5f181592.640.jpg?r2
eugen4402
@Commneter: Attól félek, soha nem tudom meg, hogy a különös zwickau-i eredetű objektum szerepel-e a Vatikán távlati fejlesztési elképzeléseiben, mert nem szeretnék a blaszfémia csúf bűnébe esni. Szépen kérlek, ne kutasd tovább a rejtélyes Trabant-dosszié titkait, mert előbb-utóbb egy repülő trabira bukkansz, és ha arról meggyőző fotót küldesz, akkor én felborzolom a hajamat, és keservesen sikítok...?-)
Commneter
@eugen4402: 08:16

Visszatérve a pápai trabihoz, íme egy móka, a Luftwaffe katonáinak van humorérzéke, minden egyes géphez rendszeresítettek egy azonos oldalszámmal jelölt Trabantot ...
www.jetfly.hu/rovatok/repules/katonai/tipusok/aranysas_040108/szezonvegi_kiarusitas_04.jpg

További érdekességek:
www.vistahungary.com/uploads/images/Trabi05.png
gpsgames.hu/data/games/3125/3125_3.jpg
... csak puskának!:xD
Lesz repülő trabi is, nyugi!:O
eugen4402
@Commneter: Gyönyörű tárlat, különösen tetszik a négy kormányzott kerekű kivitel, ami az egykori Ford Tyrrell Forma 1-es gépére emlékeztet. A Luftwaffe pilóták Trabant-viccét megkönnyeztem, de kérlek nyugtass meg, a Eurofighter Typhoon-okhoz már más tipust alkalmaznak, esetleg egy Austin Mini Morrist...:-)
soljanka
Nagyon rossz vége lesz ennek. Valahogy az az érzésem ezzel a lánnyal kapcsolatban, hogy túl intenzíven, túl gyorsan él.
nezelodo
@soljanka: Volt már rá példa, hogy a megunt hölgyet eladta a szertő hitves az ottani szokások szerint egy tehetős arabnak néhány tevéért. Nem tudhatjuk E.W. hol van otthon!?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.