Aligha van olyan történelmi esemény, amelynek annyira nyomasztó lenne az emlékezete, mint a holokauszté. Amióta a nyugati filmművészet az 1970-es évektől felfedezte ennek a genocídiumnak a történetét, az egyik legfeldolgozottabb filmtörténeti témává vált. Így amikor úgymond történészszemmel foglalkozunk egy deklaráltan történelmi témájú filmmel, akkor nem csupán a történeti valósághoz való viszonyát kell megvizsgálni, hanem azzal az emlékezetkultúrával való kapcsolatát is, amely az utóbbi hetven évben kiformálódott. A film láthatóan Nyiszli Miklós visszaemlékezésére támaszkodik. Az erdélyi orvos 1946-ban megjelent Dr. Mengele boncoló orvosa voltam az auschwitzi krematóriumban című kötete – az azóta feltárt minden pontatlansága ellenére is – az egyik legjelentősebb mű Auschwitz működéséről. Megemlítendő, hogy a film szakmai megalapozásában Vági Zoltán holokauszttörténész vett részt. A film első néhány perce emiatt hat erős intencióval a nézőre. A holokausztfilmek – és -elbeszélések...

Forrás: ujkor.hu
Feltöltő: Jesper
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.