Andy Vajnát és feleségét, Vajna Tímeát meghívták az ATV egyik beszélgetős műsorába. Ebben többek közt elhangzott a bűvös, saját lábon állós mondat, amely Orbán Ráheltől vált ikonikussá tavaly decemberben.

Egész pontosan ezt mondta a szépségiparba, illetve a gyémántüzletbe betörni kívánó feleség:

Nekem is van saját akaratom és saját céljaim és hálistennek a férjem mindenben támogat, bármiről legyen szó (...). Én is megpróbálok megállni a saját lábamon, a saját utamon.

Igaz, azért azt is hozzátette, hogy mindenről kikéri férje véleményét és az ő kapcsolatait, baráti körét kamatoztatja az üzleti életben, "de ez nem kihasználás".

Aki pedig azt gondolta volna eddig, hogy Vajna Tímea imádja, hogy férje miatt ír róla a média, az nagyot tévedett, ugyanis a filmügyi kormánybiztos párja azt is kijelentette:

Megpróbálunk mindig a lehető legkevesebbszer szerepelni. 

Ám még így sem ez volt a beszélgetés legszórakoztatóbb része, hanem az, mikor az adás közepén egyszer csak váratlanul Vajna asszony beszólt férje hangos szuszogására. 

Egyébként a pár annyira jól érzi magát együtt, hogy állítólag még soha nem veszekedtek és házassági szerződést sem kötöttek.

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Valahogy így szólt a kérdés Timikéhez: Hogy érzed, sikerült elérned az életben azt amire vágytál? Most nem az anyagi részére gondolok.
Hát itt széleset nevettem :D
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
nyanya001
Ám még így sem ez volt a beszélgetés legszórakoztatóbb része, hanem az, mikor az adás közepén egyszer csak váratlanul Vajna asszony beszólt férje hangos szuszogására.
Hogy szuszoghat a hörcsög amikor izé...
:)))))))
Toby
Timike -édesem ! Húzzá' dógozni' - wazze, hogy nélmi fogalmad is legyen a "munka" című fejezetről !
human
Valahogy így szólt a kérdés Timikéhez: Hogy érzed, sikerült elérned az életben azt amire vágytál? Most nem az anyagi részére gondolok.
Hát itt széleset nevettem :D
Mézike
Mikor Damuval volt akkor nem volt saját lába?
egon1
Azt gyanítom, ebből az egész Borzadályból egyedül Damu jött ki jól ,mert ezt a 3,14csát,az arabok már régen megkövezték volna ,de itthon is köz-utálatnak örvend-és egyáltalán nem irigységből !
mate03
@nyanya001:! Mint a gőzmozdony! Nem tudom mikor volt neki,sikerélménye!? Mert Timike,biztos megtalálja! Ha otthon nem akkor máshol!
papa.49
,,Nincs házassági szerződés,, hát persze hiszen házasság sincs, ha a ,,nemzeti hörcsögünk,, jobb létre szenderül végleg, a spinkó itt fog állni egy szál semmibe)))))))) A gyémánt bolt se az övé hanem az izraeli pacáké, a szépségkirálynői legfeljebb neki szépek, a világban nem jegyzik őket az első 50 ben sem))))))))Akkor mi marad a szuszogó télapó után a nagy semmi, na az lesz a picsukáé))))))))))
Mézike
@papa.49: A " nagy semmiből" is vígan el fog éldegélni...
papa.49
@Mézike: Nem vagyok kárörvendő de szeretném látni ahogy az ingyenkonyhánál sorban áll, vagy a Damunál végez szolgáltatást)))))))))
Mézike
@papa.49: :-) Nem vagy az. Ha szépen tud furulyázni akkor minden megtörténhet.
lampa laz
"Nekem is van saját akaratom és saját céljaim és hálistennek a férjem mindenben támogat, bármiről legyen szó (...). Én is megpróbálok megállni a saját lábamon, a saját utamon."

Ja, csak azt felejtetted hozzátenni, hogy ez az út vajnabandi pénzėvel volt, van és lesz kikövezve.
Hát ez tényleg egy ritka ostoba liba...
justhpeter
Még egy százlábú. Valahogy most kedvez a magyar klíma a százlábú populációnak.
lampa laz
@Horizont: igazad van, nem jól fogalmaztam, de pótolom: a tőlünk lenyúlt pénzzel van kikövezve... és ezt a követ folyamtosan szórja a luvnya lába elé.
Desischado
Sajnos, a MI lábunkon állnak ezek is! Azon meg behaltam, mikor azt mondta, hogy igyekeznek minél kevesebbet szerepelni! Nincs nap, hogy ne jelenne meg róla cikk valahol! Remélem, eljön még az idő, mikor a sors nekik is kiosztja, amit ezerszeresen megérdemelnek!
lampa laz
@Horizont: tenap 22:20, akkor hamarosan kézenjár :))))))
magyarbakancs
Van egy közmondás."Mit ér a szép tál ha üres?"
Istenem ez a egész jelenség ami a hölgy körül van az maga a hányadék.
panellproli
Ezeknek a rüfkéknek a "saját lába" kb a férjük harmadik lába.
Törölt felhasználó
Milyen jót mulatnak papcival azon, hogy a pórnép, hogy utálja őt a sikerei miatt..:)
evacica
Na most kaptam röhögőgörcsöt ezektől a saját lábon álló nőktől! Egyiket apuci segíti, a másikat a férje a mi pénzünkből!
fütyi
A Timike meg áll a saját lábán, mert ékszer lábai vannak. Nyakba valók!
kakaósbögre
üzletasszony?mióta szinonímája az "üzletasszony" kifejezés a ribancnak?!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.