Újabb csapást mért Charlie Sheenre (50) az internet. Előkerült ugyanis több videó (igaz, a teljes filmet nem hozták egyelőre nyilvánosságra), amelyeken orálisan kényeztet férfiakat – tudósít a Blikk.

A felvételek négy éve készültek, amikor az amerikai filmsztár már tudatávban volt annak, hogy HIV-fertőzött. A videókat olyan illetők készítették, akiknek Sheen fizetett a szexért.

Második felesége, Brooke Mueller ekkor, 2011-ben vált el tőle, azt egyelőre még nem tudni, hogy ő és másik felesége, Denise Richards közül elkapták-e a fertőzést. Egyes hírek szerint feleségeit is gruppenszexre kényszerítette, Mueller állítólag ezért vált el tőle.

 A Radaronline.com-hoz eljuttatott felvételeken látszik, hogy teljesen be van tépve, nem igen van tudatában, hogy mit csinál.

– Sheen magán kívül vigyorog a kamerába, miközben kokainos cracket szív egy vízipipából – olvasható a Radaronline-on, melynek összes újságírója végignézte a videókat. – Egyenként 30 másodperces felvételekről van szó, Sheen mindegyiken súlyosan be van tépve. Először pornót néztek, majd saját magukat, és egymást is izgatták, a végén pedig óvszer nélkül szeretkeztek.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

coni
Évek óta látszik rajta, hogy szét van teljesen csúszva. Elég lett volna csak belenézni a szemébe, hogy nagy ívben elkerülje mindenki a kockázatot ami a homlokára van írva.
Horizont
Na egy újabb szobordöntögetés! Már az eddigiek is sokkolóak voltak, na de még férfiak is, pénzért ? Barom állat elbaccta a világhírnevét, tehetségét. És a sok pénzét.
coni
Évek óta látszik rajta, hogy szét van teljesen csúszva. Elég lett volna csak belenézni a szemébe, hogy nagy ívben elkerülje mindenki a kockázatot ami a homlokára van írva.
Desischado
Amit eddig is hallottam volna, esélye sem lett volna nálam. Szerencsére az ilyen alakoktól megóv a jósosrsom, és az önérzetem. Persze, nyilván rám sem bagózna, de ha igen, akkor is kikerülném nagy ívben. Szemét féreg, tudta hogy beteg, és mégis veszélyeztette a partnereit! Szegény Apja!
Yoda69
Ezt nehez elhinnem rola, elegge pletyka gyanus tortenet.
De nagy kar erte, egyik kedvenc parodia szineszem volt a Hot Shot filmjei miatt.
KERKA
Kell nekünk tudni, hogy hogyan él és csúszik egyre lejjebb ez az idült alkoholista,?
Amúgy kár érte, bírtam hajdanán. Majd egyszer túladagolja magát és elviszi az ördög

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél