Végre kezd beindulni 2016 is, amit jelez, hogy a kormányhű álcivil alapítványok egyike, a CÖKA is ad már ki közleményeket. Most a New York Times-os botrányba álltak bele.

Íme a közleményük változtatás nélkül, nehogy valamiről lemaradjanak:

Mint ismeretes, a New York Times cikke tévesen azt állította, hogy egy magyar börtönőr erőszakot alkalmazott egy szír menekült nővel szemben.

Álláspontunk szerint kettős mérce érvényesül, ugyanis míg a hazai liberális jogvédők – a Társaság a Szabadságjogokért, a Helsinki Bizottság és más szervezetek – rendszeresen és előszeretettel kifogásolják a magyarországi börtönviszonyokat, rohannak Strasbourgba naponta, de a jogvédelmük mintha csak a terheltekre terjedne ki, és sokan azt gondolhatják, hogy számukra a büntetés-végrehajtásban dolgozók becsülete, emberi méltósága nem prioritás. Ez nyilvánvalóan elfogadhatatlan hozzáállás és gyakorlat, éppen ezért elvárjuk, hogy a liberális jogvédő szervezetek saját hitelességüket bizonyítva – esetleges amerikai kapcsolataikat is felhasználva – mindent tegyenek meg azért, hogy a tárgykört érintően minden kételyt eloszlassanak.

Amennyiben ezt nem teszik, óhatatlanul rájuk ég annak bélyege, hogy egyoldalúan közelítenek a büntetés-végrehajtás kérdéséhez, és a magyar közvélemény szemében mint idegen pénzekkel finanszírozott, hiteltelen és a megrendelő érdekeit szolgáló jogvédő szervezetek leszek számon tartva.

Egy ilyen helyzetben ugyanis minden magyar civil jogvédő szervezetnek a leghatározottabban ki kell állnia a büntetés-végrehajtásban dolgozó honfitársaink becsületéért. A CÖF-CÖKA ennek szellemében szolidaritást vállal az ártatlanul meghurcolt BV intézettel és annak munkatársaival.

 CÖF-CÖKA Vezetősége

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
papa.49
Cöffögők rágjátok csak tovább a gittet, avagy a barna medve pisilőjét, oszt. pofa súlyba))))))))))))
kakaósbögre
még egy fokkal lejjeb verték kis hazánk nemzetközi megítélését.kösz,díszfaszok.
mekkelek
Ha George Soros-t Soros Györgynek hívják akkor Andy Vajna-t miért nem Vajna Andrásnak? A különbség annyi hogy míg elôbbi nem is él magyarországon addig a Bandi igen és a vérünket szívja...
papa.49
@mekkelek: Azért mert a Soros nem dicsekszik a magyarságával míg a másik csak a vérünket szívja, és még beszélni is alig tud magyarul)))))))))
kukac50
Sorost emlegetni aljasság, az küldte a migránsokat,meg még sok témánál felmerül a neve.
A Fideszes banda oda szarik ahol evett amikor a Soros alapítvány támogatta a politikusok tanulását. Ezért Tisztelet járna Soros Györgynek ! Nem kellene mindennel összefüggésbe hozni a nevét!
Lepényleső
Ezt olvasva,konzekvencia-sose hull le ovi csillaga-azt bizony le kell kérvényezni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.