Magyar település lesz Európa egyik kulturális fővárosa 2023-ban, a cím elnyerésére már idén lehet pályázni – jelentette be az emberi erőforrások minisztere pénteken Pécsen, amely 2010-ben viselte az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) címet.

Balog Zoltán hangsúlyozta, a nyílt pályázaton bármely magyar város indulhat, a kiválasztásba a magyar kormány "még csak ajánlás" szintjén sem szólhat bele. A miniszter a hosszú távú stratégiakészítést, az európai dimenzió kiemelését, a kulturális és művészeti tartalmat, annak megvalósítási képességét és a hatékony irányítást emelte ki azon szempontok közül, amelyek alapján a nemzetközi bírálóbizottság kiválasztja majd a nyertes magyar várost.

Balog Zoltán tanulságosnak nevezte, hogy a 2010-es pécsi programot "feszültségekkel teli, nehéz indulása után is sikerre lehetett vinni". A miniszter beszélt arról is, hogy elkészült az arról szóló koncepció, hogy milyen formában vállalja a kormányzat a tárcán keresztül a pécsi EKF-program során elkészült kulturális intézmények fenntartását. Azt is bejelentette, a kormány 20 milliárd forint feletti forrás biztosításával kívánja támogatni Pécs azon vállalását, hogy rövid időn belül megkétszerezze az ott tanuló külföldi és magyar orvostanhallgatók számát. Balog Zoltán szerint mindkét ügyben a következő kormányülésen születhet meg a döntés.

Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős államtitkára közölte, hogy az indulni kívánó városok a tárcához nyújthatják be pályázatukat, amelyeket az Emmi kizárólag formai kritériumok alapján fog ellenőrizni, majd továbbítja őket az Európai Bizottsághoz. A végső döntést Brüsszelben hozza meg egy tízfős, nemzetközi összetételű, független szakértőkből álló bizottság. A 2023-as év nyertes városait – a magyar mellett egy brit várost – 2018-ban nevezi meg a zsűri, így számukra három év áll rendelkezésre a felkészülésre.

Hoppál Péter az eseményen a 2010-es pécsi EKF-év kedvező hozadékai között említette az Európai Kulturális Parlament 2011-es ülését, amelynek a baranyai megyeszékhelyt választották helyszínéül. Felelevenítette, hogy Pécs adhatott otthont 2015-ben az Europa Cantat nemzetközi kórusfesztiválnak.

Az államtitkár arról is szólt, hogy az Emmi a pécsi önkormányzattal és a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft.-vel május 19-én és 20-án nemzetközi konferenciát szervez Európa Kulturális Fővárosai és Magyarország 2023 címmel, amelyre minden pályázni kívánó várost várnak.

Páva Zsolt, Pécs polgármestere a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, minden pályázóval szeretnék megosztani a pécsi program során szerzett tapasztalataikat, így segítve a sikeres felkészülést.

A lengyelországi Wroclawban pénteken kezdődtek meg a 2016-os Európa Kulturális Fővárosa programsorozat háromnapos nyitórendezvényei. A wroclawi évad hivatalos megnyitóját vasárnap tartják Navracsics Tibor oktatásért, kultúráért, ifjúságért és sportért felelős uniós biztos jelenlétében. A vasárnapi rendezvényen Páva Zsolt is részt vesz – jelentette be. Az idei másik kulturális főváros a spanyolországi San Sebastián.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
Első helyen javaslom Felcsutot, második helyen tartaléknak Hódmezővásárhelyet.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.